Használt buszokat vesz a 32 milliárdos támogatást kapó BKV

Vágólapra másolva!
Összesen negyvenöt darab használt, alacsonypadlós Volvo busz vásárlására írt ki közbeszerzési tendert a BKV. A közlekedési társaság egyébként a parlament keddi döntése alapján 32 milliárd forintot kap az államtól jövőre.
Vágólapra másolva!

Az uniós tendereket összesítő honlap keddi adatai szerint a BKV 30+15 darab olyan használt, alacsony padlós buszt vásárolna, amely 2004-es vagy annál fiatalabb évjáratú, legalább Euro 3-as környezetvédelmi besorolású motorral rendelkezik, és városi kialakítású. A nyertesnek a szerződés aláírásától számított 3 hónapon belül le kell szállítania a járműveket.

A pályázati kiírás szerint a buszok vázszerkezete nem lehet korrodált, sérült vagy utólagosan átalakított, feltétel továbbá a pályázaton induláshoz, hogy a járműveken rendellenes elhasználódás és egyéb, a használatot akadályozó sérülés nem lehet. A részletes műszaki feltételekben nem szerepel a klímaberendezés megléte. A tenderre december 30-ig lehet jelentkezni. A 7700-as Volvók csuklós változatai (7700A) több éve futnak Budapesten, ezeket még 2004 és 2006 között szerezték be. Ezek szóló változatát 2004 óta kínálja a svéd gyártó, motorjaik Euro 4-es vagy Euro 5-ös besorolásúak, 260-360 lóerősek.

A parlament kedd hajnalban megszavazta azt a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatot, amely szerint a BKV 32 milliárd forintot kap az államtól.

A hétfőn a zárószavazás előtt érkezett előterjesztés szerint a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatásának összegét az eddigi 35 milliárd forintról 3 milliárd forintra csökkentik, és az így felszabaduló 32,2 milliárd forintot a fővárosi helyi közösségi közlekedés támogatására fordítják.

A fővárosi önkormányzat a támogatást az után kaphatja meg, hogy a közgyűlés a fővárosi közösségi közlekedés hosszú távú fenntarthatóságát biztosító koncepciót megalkotta, és azt - a kormány egyetértését követően - elfogadta. A támogatás nem haladhatja meg a fővárosi helyi közlekedési közszolgáltatás ellátása során felmerülő veszteséget.