Strasbourghoz fordul háromezer volt rendőr a két ünnep között

Vágólapra másolva!
A korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése miatt perközösséget alakítottak nyugalmazott rendőrök, és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. A kezdeményezéshez a Népszabadság cikke szerint háromezren csatlakoztak eddig.  A szervezet tagjainak jogi képviseletét a Bárándy ügyvédi iroda látja el.
Vágólapra másolva!

Háromezer beadványt juttatnak a strasbourgi emberi jogi bíróságra a szolgálati nyugdíj járadékká minősítése miatt az egykori egyenruhások a két ünnep között - írta szombati számában a Népszabadság.

A lap szerint a volt fegyvereseket, akik a törvényesen megszerzett nyugellátásukat féltik, a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom hozta össze egyfajta perközösséggé. A szervezet tagjainak jogi képviseletét a Bárándy ügyvédi iroda látja el.

Az egyesületet azután hozták létre, hogy a parlament májusban elfogadta azt az alkotmánymódosítást, amely szerint a korkedvezményes nyugdíjakat járadékká alakíthatják, csökkenthetik, akár meg is vonhatják.

A szervezet elnöke, Katus Károly nyugállományú rendőr ezredes a lapnak elmondta: itthon nemigen láttak lehetőséget érdekeik érvényesítésére, ezért döntöttek úgy, hogy Strasbourgban próbálkoznak. Felhívásukra háromezren jelentkeztek - írja a Népszabadság.