Világszerte vezető hír volt a kormányellenes tüntetés

 Kormányellenes demonstrációk, tüntetések az Andrássy úton, Opera, új alaptörvény ünnepség
Vágólapra másolva!
A New York Times, a Le Monde, a BBC is internetes honlapja címlapján hozta a hétfő esti budapesti kormányellenes tüntetésről készült beszámolókat. Mind több tízezres, az új alkotmány ellen szervezett tüntetésről írtak.
Vágólapra másolva!

Internetes honlapja főoldalán hozta több tekintélyes külföldi lap is - a francia Le Monde-tól a német Frankfurter Allgemeine Zeitungon és a brit BBC-n át az amerikai New York Timesig - a hétfő esti budapesti kormányellenes tüntetést.

Mindannyian több tízezres tüntetésről számoltak be. A New York Times "Ritka ellenzéki tüntetés Magyarországon" - címlapi címmel számolt be az eseményekről. A cikkben megjegyzik: ez volt az első alkalom, hogy az ellenzéki pártok és a civil szervezetek közösen tiltakoztak az új alkotmány ellen.

A BBC brit közszolgálati adó hírportálja Szanyi Tibor MSZP-s képviselőt idézte, aki szerint "Orbán Viktor és szolgái... Európa legsötétebb helyévé tették Magyarországot".

Több lap - például a Washington Post - hírügynökségi beszámolókat közölt a tüntetésről. Az AP amerikai hírügynökség idézett Majtényi László korábbi adatvédelmi biztosnak a tüntetésen elmondott, illetve Schmitt Pál államfőnek az új alkotmányt magasztaló beszédéből is.

Először fogott össze közös tüntetésen az ellenzék azóta, hogy Orbán Viktor 2010 májusában megnyerte a választásokat - írja tudósításában a Bloomberg hírügynökség. A részletes beszámoló a parlament kétharmados többsége által elfogadott törvényeket és az ország gazdasági helyzetét is bemutatja, és emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor 2010-ben azért fordított hátat a Nemzetközi Valutaalapnak, hogy megvédeje az általa unortodoxnak nevezett intézkedéseket az IMF felügyeletétől.

Több román lap is beszámolt a hétfői tüntetésről. Az Evenimentul Zilei szerint az alaptörvény január elsejei életbe lépése intézményesítette azt, amit a magyar miniszterelnök bírálók Magyarország "orbanizálásának" neveznek. A lap úgy emlegeti Orbánt, mint akit Kelet-Európa Chávezének neveznek, és aki másfél év alatt a kétharmados többséget kihasználva a hatalom minden ágára rátette a kezét. A lap idézi Guy Verhofstadt volt belga kormányfőt, az Európai Parlament liberális frakciójának az elnökét, aki az új magyar alaptörvényt egy tekintélyelvű rendszer trójai falovának nevezte, amely az egypárti hatalom megőrzését szolgálja.

Itt elolvashatja a tüntetésről készült összefoglalót, itt pedig végigkövetheti az eseményeket percről percre.