Vágólapra másolva!
Összesen mintegy 330 elöregedett mentőautót cserélnek le év végig az Országos Mentőszolgálatnál. Az új, sárga színű járművek első részét tavaly decemberben adták át.
Vágólapra másolva!

Az év végéig újakra cserélik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát - közölte Győrfi Pál szóvivő. A mentőautók cseréjét az teszi lehetővé, hogy az egészségügyi államtitkárság az elmúlt napokban újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított a mentőszolgálatnak. Az összegből nagyjából 60-70 mentőautót vehet a szolgálat.

Győrfi Pál elmondta: január végéig szolgálatba áll 37 korszerű esetrohamkocsi, amelyet a tárca 849 millió forintos támogatásából vásároltak. A tárca egy másik, 574,5 millió forintos forrásából pedig 23 mentőautó beszerzése már folyamatban van. December végén elindult továbbá az az európai uniós fejlesztési program, melynek 11,5 milliárd forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett nagyjából 200 mentőautó megvásárlására lesz lehetőség. Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó lecserélését jelenti, ez az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada - hangsúlyozta a szóvivő.

Tavaly december végén mutattak be - 2008 óta először - új autókat az OMSZ-nél. Ezek színe már - ahogy Európa sok más országában - sárga, és a járműveken a mentőszolgálat új szlogenje a "Hivatás az életért" olvasható.