Füstölő szerelvény miatt állt a 2-es metró forgalma

Vágólapra másolva!
Délelőtt lezárták és kiürítették a 2-es metró Deák téri állomását, mert füstölni kezdett az egyik metrókocsi. A kiérkező tűzoltók hőkamerákkal átvizsgálták, majd elszállították a kocsit, de nem találtak füstre utaló jelet. A metró forgalma nem sokkal tíz óra előtt helyreállt. 
Vágólapra másolva!

Lezárták és kiürítették a 2-es metró Deák Ferenc téri állomását hétfőn reggel, mert füstölni kezdett az egyik szerelvény, a teljes vonalon állt a forgalom.

Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere az [origo] kérdésére azt mondta, egyelőre nem tudni, mitől kezdett füstölni az egyik metrószerelvény utolsó kocsija, szerinte valamilyen műszaki hiba okozhatta a füstöt. A diszpécser hozzátette, hogy egy utas jelezte a füstöt a metró sofőrjének, azután ürítették ki az állomást.

Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a tűzoltók mintegy három perccel a riasztás után érkeztek a helyszínre, de akkor már nem füstölt a metrókocsi.

Kisdi Máté azt mondta, hogy sem izzás, sem más nem utalt füstre, ezért a szerelvényt hőkamerákkal vizsgálták át, majd elszállították. A tűzoltóság szóvivője az [origo] kérdésére azt mondta, nem tud személyi sérülésről.

A BKV fődiszpécsere elmondta, hogy tíz perccel tíz óra előtt a metró forgalma helyreállt, a szerelvények ismét a teljes vonalon, az Örs vezér tere és a Déli pályaudvar között járnak.