Apjával végzett egy román fiú Csongrád megyében

Vágólapra másolva!
Veszekedés közben a fiú többször megszúrta, majd egy betondarabbal fejbe is verte az apját.
Vágólapra másolva!

Saját édesapját gyilkolta meg egy szóváltást követően egy tizenhét esztendős román állampolgárságú fiú egy domaszéki tanyán - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A rendőrség jelenlegi információi szerint még csütörtökön, egy családi veszekedés közben a fiatalember késsel több alkalommal megszúrta az apját, majd egy nagy betondarabbal fejbe is verte - mondta el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szomszédok által riasztott mentők már csak a 41 éves férfi halálát tudták megállapítani.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a kihallgatást követően őrizetbe vette a fiatalembert. A fiú ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.