Ketten kórházba kerültek a Combino váratlan fékezése miatt

villamos, kombínó, combino, Budapest, Nagykörút
Vágólapra másolva!
Két nőt szállítottak kórházba a mentők, miután a Wesselényi utcánál hirtelen lefékezett az egyik Combino villamos, mert egy idős nő lépett a sínekre.
Vágólapra másolva!

Mentőt hívtak a 4-es villamosjárat egyik szerelvényéhez szerda délelőtt: a jármű a Nagykörúton hirtelen fékezni kényszerült, miután egy idős nő lépett a sínekre. A BKV fődiszpécsere azt közölte, hogy az eset a VII. kerületi Wesselényi utcánál történt, az érintett Combino villamost azóta kiállították a forgalomból a Népszínház utcánál. A történtek miatt nem állt le a közlekedés a 4-es és a 6-os villamos vonalán.

Az [origo] megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahol azt mondták: két nőt szállították kórházba: egyiküket könnyebb fejsérüléssel a Honvéd Kórházba, másikukat súlyosabb térdsérüléssel az Országos Baleseti Intézetbe.

Az [origo] egyik olvasója a szerdai balesetről szóló beszámoló olvasása után arról írt szerkesztőségünknek, hogy kedden jóformán azonos eset tanúja volt. Mint írja, délután hat óra körül a 4-6 villamos valamelyikén ülte, a Széll Kálmán tér irányába közlekedtek, amikor hirtelen fékezés döntötte le lábáról az utasok nagy részét. Mint fogalmazott, noha ült, ő maga is ráesett a szemközti ülésen helyet foglaló utasra, egy nő pedig úgy esett el, és verte be a fejét, hogy hozzá a Nyugati Pályaudvarnál mentőt kellett hívni.

Olvasónk ekkor hallotta, amint egy utastársa érdeklődésére a villamosvezető azt mondta: az ilyen fékezések elkerülhetők lennének megfelelő karbantartással.

Megkérdeztük a BKV-t az esetről, illetve arról, amit olvasónk írt, választ azonban későbbre ígértek.