Tíz forintjáért vertek meg egy férfit Ózdon

Vágólapra másolva!
A támadó előbb hátba rúgott, majd orrba vágott egy járókelőt, ezután elvette tőle a nála lévő tíz forintot és egy csomag dohányt. A férfit őrizetbe vették, akár nyolc év börtönt is kaphat.
Vágólapra másolva!

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves ózdi férfit, aki a gyanú szerint még december 20-án minden előzmény nélkül hátba rúgott, majd orrba vágott egy 56 éves férfit, és elvett tőle egy csomag dohányt és tíz forintot.

A rendőrség honlapján olvasható beszámoló szerint a megvert férfinak eltört az orra, az elkövető összesen 650 forint kárt okozott neki.

Az ózdi rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését, amiről pénteken dönt a bíróság.

A férfi a nyomozó hatóság előtt már nem volt ismeretlen, ugyanis több alkalommal volt büntetve vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények miatt. A férfit kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.