Füst miatt kiürítettek egy általános iskolát Szolnokon

Vágólapra másolva!
Füstölt a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola szertára hétfőn kora délután, egy agyagégető kemence egyik vezetéke hibásodott meg, a gyerekeket átmenetileg kiterelték az udvarra.
Vágólapra másolva!

Füstöt észleltek, emiatt kiürítettek egy általános iskolát hétfőn kora délután Szolnokon. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolából 14 óra után néhány perccel érkezett jelzés a tűzoltóság ügyeletére, hogy füst van az épületben. A pedagógusok emiatt azonnal megkezdték a több mint 400 diák kivezetését az udvarra.

A szóvivő tájékoztatása szerint a tűzoltók a felderítés során megállapították, hogy az egyik szertárban lévő agyagedény-égető kemence meghibásodott vezetéke okozta a füstöt. Az épületet áramtalanították és átszellőztették, majd a diákok visszatérhettek az iskolába.