Rejtői fordulatnak nevezte az LMP Várhegyi Attila szerepvállalását az MTVA-nál

Vágólapra másolva!
Bírálta Várhegyi Attila szerepvállalását a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál az LMP. A volt fideszes pártigazgatót korábban hűtlen kezelés miatt elítélték.
Vágólapra másolva!

Bírálja az LMP, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) január 15-től a Várhegyi Attila által vezetett Prestige Média kommunikációs ügynökséggel féléves szerződést kötött - az erről szóló, a párt frakcióvezető-helyettese, Karácsony Gergely által jegyzett közleményt kedden juttatták el az MTI-nek. Várhegyi Attila közleményben reagált a politikus szavaira, arra kérve őt, hogy a munkájukat az alapján ítélje majd meg, amit elvégeznek.

Karácsony Gergely, a Parlament kulturális és sajtóbizottságának LMP-s alelnöke azt írta, pártja szerint "rejtői fordulat, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a hűtlen kezelés miatt jogerősen elítélt egykori fideszes pártigazgatóra bízza a cég megtépázott hírnevének javítását".

A vád szerint az Orbán-kormány egykori államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. A politikus akkor lemondott parlamenti mandátumáról, azonban nem távolodott el a Fidesztől, és az utóbbi évben kapott megrendelést kormányhivataltól és több megyei önkormányzattól is. Várhegyi Attila közleményében arra is kitért, amennyiben igényli, szívesen látja Karácsony Gergelyt egy beszélgetésre.