Kemény vitára készülhet szerdán Orbán az Európai Parlamentben

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament frissen megválasztott új elnöke szerint a kemény vitákra találták ki az Európai Parlamentet, ezért is jó, hogy szerdán Orbán Viktor is Brüsszelbe utazik. A plenáris vitán szó lesz a kedden Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokról is.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament szerdán plenáris vitát tart a "magyarországi közelmúltbeli politikai fejleményekről" Orbán Viktor kormányfő részvételével. A képviselők meghallgatják az Európai Bizottság képviselőjét - aki az MTI értesülései szerint akár José Manuel Barroso elnök is lehet -, valamint az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács (minden bizonnyal a soros dán elnökség nevében érkező Nicolai Halby Wammen európai ügyi miniszter) beszámolóját is, és ez után hozzászólásokat tehetnek.

Az Európai Parlament kedden megválasztott, új elnöke, Martin Schulz egyébként üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök másnap részt vesz az EP plenáris vitájában. A frissen elnökké választott német szocialista képviselő egyúttal megerősítette, hogy egyik első intézkedéseként eleget tett a kormányfő felszólalásra vonatkozó kérésének.

"Szerdán kemény vitánk lesz. Adjunk helyt Orbán kérésének, ha a dán EU-elnökség ezt elfogadja, hogy szót kaphasson. Pontosan erre gondolok én magam is: az Európa helyzetéről folytatott kemény viták helyszíne az Európai Parlament kell, hogy legyen. Ezért jó, ha Orbán holnap eljön" - fogalmazott Schulz keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján.

Az Európai Bizottság egyébként kedden úgy döntött, hogy három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítottak.