Az előző fővárosi vezetést okolja BKV-ügyben az ÁSZ

Vágólapra másolva!
A legfőbb ügyész mérlegeli, hogy tesz-e jogi lépéseket a BKV ügyében a számvevőszék jelentése alapján.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Önkormányzat az előző ciklusban nem teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem fizette ki teljes mértékben a BKV-nak a bevételekkel nem fedezett kiadásait, ezért is került a cég abba a helyzetbe, amelyben jelenleg van - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Az ÁSZ-nak a BKV gazdálkodásának vizsgálatáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Domokos László elmondta, hogy a BKV nem kezelte megfelelően a likviditási problémákat, mert csak hitelfelvétellel orvosolta a pénzhiányt, nem készített megfelelő kockázatelemzéseket.

Az ÁSZ vizsgálata alapján a legfőbb ügyész egyelőre mérlegeli, hogy indokolt-e az esettel kapcsolatban jogi lépéseket tenni.

Tarlós István közleményben mondott köszönetet az ÁSZ-nak az állásfoglalásért. Mint írta, a jelentős mértékben elősegíti a probléma rendezését.