[origo] itthon

100
90

A képzési idő kétszereséig tart majd a frissen végzettek röghöz kötése

[origo]|MTI|2012. 01. 20., 12:01|Utolsó módosítás:2012. 01. 20., 13:07|

Húsz év alatt kell teljesíteniük a kötelező magyarországi munkaidőt azoknak, akik állami támogatással szereznek diplomát. Három gyerek szülése mentesít a támogatás visszafizetése alól.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami támogatással tanuló diákokkal. Nekik a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.

Az államtitkár elmondta, a felsőoktatásról szóló törvény sok olyan újdonságot tartalmazott, amelyet most konkretizálnak. Az egyik ilyen a hallgatói szerződések ügye; a rendeletet a kormány csütörtökön fogadta el.

A rendelet három alapvető támogatási, illetve képzési formát vezet be. A képzések zöme állami támogatással folyik, de vannak olyanok is, amelyeket az állam ötven százalékban támogat, mások önköltségesek - tette hozzá. Összesen ötvenezer olyan hely van, amelyet az állam teljesen vagy felében támogat, ezekre vonatkoznak a hallgatói szerződések.

A szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak; ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelenthet - fűzte hozzá.

Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást - mondta az államtitkár. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon - mondta Hoffmann Rózsa.

Ha a diák nem tud maradni, vagy nem tud végezni időben - ez az alapidő másfélszerese lehet -, akkor elkezdődik a visszafizetési procedúra. Akik nem tudnak diplomát szerezni, azoknak csak a támogatás felét kell visszafizetniük. A nőknek, ha három gyermeket szülnek, elengedik a visszafizetést.

Azokon a helyeken - jogi vagy a gazdasági területen -, ahol csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, az állam visszatérítheti a diákhiteleket, ha az állami szférában helyezkedik el később a tanuló.

A Nefmi korábbi, az [origo] birtokába jutott tervezete szigorúbb feltételeket írt volna elő a hallgatóknak: a diákoknak diplomájuk megszerzése után már három éven belül Magyarországon kellett volna elhelyezkedniük, hazai munkaviszonyuknak pedig legalább annyi hónapig kellett volna tartani, ahányszor százezer forintba került a képzésük az államnak. Vagyis egy hallgatónak, akinek képzési költsége összesen hárommillió forint volt, annak 30 hónapig kellett volna Magyarországon dolgoznia, egy jóval költségesebb képzésre járó orvostanhallgatót viszont a durván 12 millió forintos képzési díjért cserébe 120 hónapig, vagyis 10 évig tartott volna itthon a "röghöz kötés", ellenkező esetben a képzés költségét a jegybanki alapkamat három százalékával növelt értéken kellett volna visszatérítenie.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »