[origo] itthon
Szónokok nélkül menetelnek szombaton az Orbán-kormányért
[origo]|2012. 01. 20., 14:00|Utolsó módosítás:2012. 01. 20., 14:33|Sem Orbán Viktor, sem más nem szólal fel a szombati kormánypárti megmozduláson, a Békemenet Magyarországért elnevezésű rendezvény résztvevői némán teszik meg a Hősök tere és a Kossuth tér közötti útvonalat. A szervezők százezres tömeget emlegetnek, a Facebookon azonban egyelőre még ezren sem csatlakoztak a rendezvény hivatalos oldalához.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
A Hősök teréről indul, és az Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon jut el a Kossuth térre a Demokrata és a Magyar Hírlap által kezdeményezett, Békemenet Magyarországért elnevezésű rendezvény szombaton. A szervezők egyike, Bayer Zsolt publicista a szervezők sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a demonstrációval azt a tévképzetet szeretnék eloszlatni, hogy az Orbán-kormányt Magyarországon már senki sem támogatja. (A szervezők sajtótájékoztatójáról készül videót itt nézheti meg.)
A tervek szerint a résztvevők a Himnusz eléneklése után némán indulnak meg mécsesekkel és zászlókkal. Bayer Zsolt a Magyar Nemzet Online-nak azt mondta, a szervezők felkérték Orbán Viktort, hogy szóljon a demonstrálókhoz, amikor a Kossuth térre érnek. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője azonban közölte a lappal, hogy mivel ez egy civil rendezvény, a miniszterelnök nem mond beszédet. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az [origo]-nak ugyanakkor azt mondta, bár felvetődött Orbán Viktor felkérése, a rendezvény civil jellege miatt végül nem is keresték meg a miniszterelnököt. Bencsik András megerősítette, hogy a demonstráció alatt nem lesznek beszédek, mindössze technikai bejelentések hangzanak majd el.
A kormánypárti demonstráció ötlete egyébként Lázár Jánostól származik, de Orbán Viktor ezt ellenezte. A Fidesz frakcióvezetője vetette fel, hogy a párt mutassa meg, nem csak az ellenzék, illetve a kormánnyal elégedetlen civilek tudnak tízezreket kivinni az utcára. A Fidesz azért sem állt a megmozdulás élére, mert az elnökségi tagok többsége tart attól, hogy a hideg miatt csak kevesen vesznek részt rajtuk. Amint arról korábban az [origo]-nak az egyik Fidesz-vezető fogalmazott: "félő, hogy az utcát elborító tömeg helyett néhány ezer nénike rázza majd az esernyőjét".
Értesüléseink szerint a háttérből, nem hivatalosan a Fidesz mégis segít majd tömegeket toborozni a megmozdulásra. Úgy tudjuk, a helyi pártszervezeteknek kell mozgósítaniuk a párttagokat és szimpatizánsokat, és ha szükséges, az utazás megszervezésével és buszokkal is megkönnyítik a dolgukat. A Fidesz pécsi szervezetének elnöksége például levélben mozgósítja a tagságot a Békemenetre. A Civil Összefogás Fórum honlapján olvasható felhívás szerint a szervezők számítanak a gazdák részvételére is, és a mezőgazdasági erőgépek a gyalogos menetet követik majd. Bencsik András az [origo]-nak azt mondta, vidéken "elementáris erejű szervezés" zajlik. Példaként említette, hogy úgy tudja, Egerben elfogytak a bérelhető buszok.
Buszokat indít a megmozdulásra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is. A romániai magyar szervezet honlapja szerint a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indul egy-egy járat. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helységnévtáblákat vigyenek magukkal. Az EMNT Sajtóirodája az [origo] kérdésére közölte, a szervezet a három régióból összesen öt buszt indít, és a szervezésében 186-an érkeznek Budapestre, majd a rendezvény után vissza is térnek Erdélybe. Az út részvételi díja 50 lej, vagyis mintegy 3500 forint, ami töredéke a budapesti utak költségének. A kedvezményes útiköltséget az EMNT saját forrásaiból biztosította - közölte kérdésünkre Szabó-Györke Zsombor, az EMNT országos sajtófelelőse. Bencsik András szerint a határon túliak jelenléte azt jelzi, hogy nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít a szombati megmozduláson, a külföldről érkezők ugyanis szerinte áldozatot is vállalnak azzal, hogy megteszik a hosszú utat Budapestre.
A Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa, Széles Gábor számításai szerint százezren lesznek a szombati megmozduláson, és ezt a becslést Bencsik András is megkockáztatta. A Békemenet hivatalos Facebook-oldalán azonban cikkünk megjelenéséig 787-en fejezték ki rokonszenvüket, a hozzászólók közül pedig sokan kormányellenes véleményeket fogalmaznak meg.
A megmozduláson számos civil szervezet is jelezte részvételét. Csatlakozik a Civil Együttműködési Tanácskozás, a Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Alkotók és Gondolkodók Társasága. Jelen lesz Czakó Gábor és György Attila író, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Papp Lajos szívsebész, valamint Pataki Attila zenész. A kormány és Orbán melletti szimpátiatüntetéshez a Magyar Hírlap szerint több kormánypárti képviselő, például Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Demeter Ervin fideszes és Spaller Endre KDNP-s képviselő is csatlakozik.
A kormánypárti menettel egy időben ellenzéki demonstráció is lesz szombaton. A Facebookon szervezett eseményt Schmitt Pál plágiumbotránya miatt hívták össze. A szervezők a budai Várat választották helyszínül, és közleményük szerint nem kívánnak a Békemenet alternatívája lenni.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Tűnés a falumból!
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Az ősz haja kilógott a heverő alól
A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Tűnés a falumból!
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
- Eldőlt egy vaslépcső a BVSC uszodájában
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók
- Fegyveres rablókat fogtak el Budapesten
- Egymilliárdért kampányolhatnak a pártok
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Észak-Korea rakétákat lőtt a tengerbe
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)