Forgalmi változások a szombati demonstráció miatt a fővárosban

Vágólapra másolva!
Több közterületet is lezárták a fővárosban, valamint a BKV több járatának útvonalát is módosították a szombati budapesti Békemenet Magyarországért elnevezésű kormánypárti demonstráció miatt.
Vágólapra másolva!

Több BKV-járat közlekedésében is változásokra, korlátozásokra kell számítani szombaton a fővárosban tartandó demonstráció miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken. A közlemény szerint szombaton 16 és 19 óra között demonstrációt tartanak a fővárosban. A forgalomkorlátozások miatt több BKV-járat is módosított útvonalon közlekedik, így a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös, a 109-es, a 115-ös autóbusz, a 70-es, a 72-es, a 73-as, a 75-ös, a 76-os, a 70-es, a 78-as és a 79-es trolibusz, a 2-es, a 4-6-os villamos. Mindezeken felül a kis földalatti egyes, a Hősök tere és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti megállóit lezárhatják, esetleg a teljes vonalon leállíthatják a közlekedést - közölte a BKK.

A Hősök teréről indul, és az Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon jut el a Kossuth térre a Demokrata és a Magyar Hírlap által kezdeményezett, Békemenet Magyarországért elnevezésű rendezvény szombaton. A szervezők, mint közölték, a demonstrációval "azt a tévképzetet szeretnék eloszlatni", hogy az Orbán-kormányt Magyarországon már senki sem támogatja.

Az előkészületek miatt már péntek este 8 órakor lezárták a Felvonulási teret a Hősök tere és a Damjanich utca között, valamint az Állatkerti körút parkolóit. Megállási tilalom lép életbe a Hunyadi téren, a Jókai téren, a József nádor téren és a Kossuth téren.

Szombat délutántól hosszabb-rövidebb ideig több forgalmas útszakaszon lehet korlátozásokra számítani, például a Dózsa György úton, az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Kossuth Lajos téren, valamint a Hősök terén és környékén. Szombat este 8 órától egészen vasárnap délután 5 óráig lezárják a Batthyány örökmécses körüli utcákat (a Báthory utcát a Hold utca és a Vértanúk tere között, a Hold utcát a Bank utca - Báthory utca között, a Vértanúk terét és az Aulich utcát) - olvasható a BKK közleményében.