[origo] itthon
Időalapú jegyet és otthonról feltölthető bérletet tervez a BKK
[origo]|2012. 01. 20., 11:38|Utolsó módosítás:2012. 01. 20., 12:38|Az eddigi papírjegyeket és -bérleteket elektronikus kártyák váltják fel 2014-től a Budapesti Közlekedési Központ tervezete szerint. A Fővárosi Közgyűlés előtt lévő előterjesztés szerint jön az időalapú jegy, a napi limit és az érintésmentes bankkártyás fizetés, a bérletes utasok pedig otthonról, számítógépük mellől hosszabbíthatják meg bérletük érvényességét. A BKK hét új P+R parkoló kiépítését is javasolja.
A metróknál teljesen, a HÉV-eknél részben automatizált be- és kiléptető kapuk váltják majd fel 2015-ben az ellenőröket. A Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdán tárgyalja majd azt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kidolgozott koncepciót, mely szerint az eddigi papíralapú jegyeket és bérleteket új, kártyaalapú elektronikus rendszer válthatja fel 2014-től, több lépcsőben.
A dokumentum szerint az elektronikus jegyrendszer fokozatos bevezetése egyrészt visszaszorítja a bliccelést és a bérlethamisítást, másrészt az utazás idejéhez és nem az átszállások számához igazított díjszabás miatt valódi alternatívát jelent az autóhasználattal szemben.
A bérlet a jövőben hasonlóan működne, mint egy bankkártya, csak nem pénzt, hanem közlekedési lehetőséget tárolna a kártyához tartozó számlán. A különböző kedvezmények - diák, nyugdíjas - igénybevételét és annak ellenőrzését a Nemzeti Egységes Kártyarendszer biztosítaná. A havi bérlettel utazók pedig az interneten hosszabbíthatnák meg bérletük érvényességét. A jövőben is lenne lehetőség a helyszínen jegyeket és bérleteket venni, automatákon keresztül, a nap 24 órájában.
Azoknak, akik ritkán, egy-egy alkalommal ülnek BKV-járatokra, illetve a Budapestre látogató külföldieknek és a "belföldi turistáknak" kétféle megoldást kínálnának. Egyrészt az időalapú jegyet, mellyel az utas annyit fizet az utazásért, amennyit utazással tölt. Így egy három-négy átszállással járó út miatt nem kellene több jegyet is lyukasztani. Az időalapú jegy korlátlan átszállást biztosítana a meghatározott időhatárokon belül.
Másrészt bevezetnék az érintés nélküli bankkártyás fizetést. Ez annak lehet jó, aki nem rendszeres használó és nem tudja előre, milyen jegyet vásároljon. Az előterjesztés szerint a ma még Magyarországon kevéssé elterjedt, de néhány éven belül várhatóan nagy számban kibocsátott érintésmentes bankkártyák segítségével utólagos fizetéssel lehet majd utazni.
A dokumentum megjegyzi, hogy a mai budapesti jegyrendszer Európában egyedülállóan elavult, kézi jegylyukasztókat a Budapesthez hasonló nagyvárosokban már csak a múzeumokban találni.
Az előterjesztés szerint a BKK biztosítja a rendszer megvalósításához szükséges mintegy 15 milliárd forintot uniós forrásból vagy európai beruházási hitelből. Ezután előkészítik a többlépcsős közbeszerzési eljárás műszaki dokumentációját és az új tarifarendszert. A tervek szerint 2013-ban indulna a megvalósítás, amelynek eredményeként az első ütemben 2014-től cserélnék kártyára a bérleteket.
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján tavaly év végéig kellett elkészítenie a Budapesti Közlekedési Központnak a tömegközlekedésben ma használt papírjegyeket és -bérleteket leváltó elektronikus rendszert.
Hét új P+R (park+ride) parkolót alakítana ki a BKK a fővárosban, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés január 25-i ülésén.
Ezeket HÉV- és metróvonalak mellett építenék 2013-tól. Új parkolási lehetőséget biztosítanának a 2-es metró Pillangó utcai és Örs vezér téri állomásánál, az 5-ös (szentendrei) HÉV békásmegyeri és kaszásdűlői megállójánál, a 6-os (ráckevei) HÉV közvágóhídi végállomásánál, a 7-es (csepeli) HÉV csepeli végállomásánál, illetve a 8-as és 9-es (cinkotai, gödöllői) HÉV cinkotai megállójánál.
[origo] címlapon»
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
- Nagy békát nyeletett le a kormány a CBA-s Lázárékkal
- Magyarország Európa új válsággóca
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
A szülőszobát már nem vállalják be a fáradt orvosok
A soproni kórház kimerült szülészei úgy döntöttek, többé nem rohannak bármikor a kórházba, ha megindul egy szülés, a vajúdó nőket az ügyeletes orvosra bízzák. A ...
Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
Nagyjából százötven hallgató vonult be az ELTE Bölcsészkarának egyik előadójába a Hallgatói Hálózat szerda délutáni tüntetésén. A szervezet tagjai így tiltakoznak a ...
Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
Diktatúra vagy teljes káosz is lehetne Magyarországon, ha valóra váltak volna a kormány munkáját bírálók jóslatai. Eddig csak néhány tipp jött be, ezek kemény, de ...
A hatalomtól távolodva hosszabbak lettek Gyurcsány értékelői
Miniszterelnökként általában egyórás országértékeléseket tartott Gyurcsány Ferenc, most azonban közel másfél órás beszédet mondott - kétszer olyan hosszan értékelte az ...
Kevesebb Orbánt kívánt az országnak Gyurcsány Ferenc
Nem szabad csak Orbán Viktort hibáztatni a mai helyzetért - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök keddi évértékelőjében. Szerinte a jelenlegi kormányt le kell ...
Hiába buzog a kormány, nem ússza meg az uniós fenyítést
Bár a sajtóértesülések és a kormánytagok nyilvános nyilatkozatai eddig csak lehetőségként emlegették, a kormány valójában február eleje óta kész tényként kezeli, hogy az ...
Nem mennek mérnöknek a leszólt fideszes jogászok
A jogászok, a bölcsészek és a cipőfelsőrész-készítők is szolgálják a nemzet gyarapodását - mondta az [origo]-nak Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, aki ...
Ki segít Kövér Lászlónak megtörni a szellemi rabságot?
Egy diák elbóbiskolt, többen a fotósokat nézegették, mások pedig inkább arról szerettek volna hallani, hogyan lehet megélni 47 ezer forintból. Két középiskolás osztály ...
Ez nem kocsma, hanem közösségi dohányzóhely
Elvileg magánlakás, de nem lakik itt senki. Nem kocsma, de isznak benne. Pincér helyett futárszolgálat hozza a sört - a legkisebb kiszerelés a húszliteres hordó - és az ...
Akciókkal csábítják a felvételizőket a lépéskényszerbe került egyetemek
Családi kedvezmény, ingyenes kollégium és tandíjátvállalás. Ezekkel csábítják a felvételizőket a tandíjmentes helyekből kimaradó felsőoktatási intézmények. Az ...
Kihagyná Rogánt az alkudozásból a főpolgármester
Nem tudni, milyen lesz az egyre feszültebbé váló viszony Tarlós István budapesti főpolgármester és Rogán Antal, az V. kerület első embere között, miután utóbbi kimaradt ...
Az utolsó pillanatig csiszolták a Barrosónak küldött választ
A közszféra egészére kiterjesztenék a nyugdíjkorhatár utáni továbbdolgozás lehetőségét - az [origo] információi szerint így oldaná fel a kormány a vitát az Európai ...
- Nagy békát nyeletett le a kormány a CBA-s Lázárékkal
- Magyarország Európa új válsággóca
- Régi fegyverét veti be ismét a spóroló kormány
- Energiaitaltól lett tartós beteg két fiatal
- A díszelgési pótlék ideje lejár
- Meglátták a jósok a szájaló Orbánt
- Schmitt Pált likvidálni akaró hallgató miatt vizsgálják a Klubrádiót
- Idén 30, jövőre 120 milliárdos kiigazítás jön
- Közel ötven halottja és több száz sérültje van a Buenos Aires-i vonatbalesetnek
- Italozás után ütközött egy fideszes képviselő
- Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
- Elkezdtük törleszteni az IMF-hitelt
- Újra termet foglaltak a tiltakozó hallgatók
- 150 milliárdos büntetéssel sújtana le Brüsszel
- Dudáló buszok üdvözölték a tüntető BKV-sokat
- Kinek fájna a legjobban az uniós pénzmegvonás?
- Két év alatt 700 ezer szavazót vesztett a Fidesz-KDNP
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
GoalUnited
Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
-10% minden mosogatógépre!
85 410 Ft -
-10% a felültöltős mosógépekre
66 510 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Drakensang
Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.