[origo] itthon
"Ország, világ lássa, hogy nem szeretnénk gyarmattá válni" - tudósítás a békemenetről
[origo]|2012. 01. 21., 13:49|Utolsó módosítás:2012. 01. 21., 19:20|A Szózat és a székely himnusz eléneklésével véget ért az Orbán-kormányt támogató békemenet a Kossuth téren. A résztvevők délután négykor indultak a Hősök teréről. A rendezvényen rövid beszédet mondott Bayer Zsolt és Bencsik András újságíró. A demonstrálók megtöltötték a teret és az Alkotmány utca egy részét is.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Este fél hat körül ért a Kossuth térre a Hősök teréről elinduló, az Orbán-kormányt támogató Békemenet Magyarországért nevet viselő felvonulás. A Parlament előtt két szervező, Bayer Zsolt és Bencsik András újságírók egy dobozra állva, rögtönzött hangosítás segítségével köszöntötte a résztvevőket. "Ez a kormány nincsen egyedül. Azt üzenjük Európának, hogy soha nem leszünk gyarmat" - mondta Bayer Zsolt az [origo] helyszíni tudósítója szerint. Bencsik András ehhez azt tette hozzá, hogy becslése szerint egymillióan vannak, hiszen a felvonulás vége még az Oktogonnál tart, és tudomása szerint Lengyelország több városában is vannak velük szimpatizáló akciók. Tudósítónk szerint a tömeg százezres lehetett, a felvonulók megtöltötték a teret és az Alkotmány utca egy részét is.
A téren a felvonulók a rövid beszédek meghallgatása után a székely himnusz éneklésébe kezdtek. A dalt könnyes szemmel hallgató Széles Gábor vállalkozó magához ragadta a mikrofont, és az éneklést félbeszakítva megköszönte azt, hogy az emberek nagy számban jelentek meg a felvonuláson, majd azt mondta: "leborulok a nemzet nagysága előtt". A demonstráció vége előtt nem sokkal Bencsik András újságíró a Parlament felett elrepülő galambokra mutatott, és azt kiabálta, hogy a "Jóisten jó időt küldött nekünk, és elküldte hozzánk az arany galambokat". Az esemény végén a résztvevők elénekelték a Szózatot és a székely himnuszt.
A menet a Hősök teréről indult délután négy órakor, és az Andrássy úton, a Bajcsy Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utcán keresztül ért a Kossuth térre. A felvonulókat többek között Bayer Zsolt és Bencsik András újságíró, Széles Gábor nagyvállalkozó és Pataky Attila vezette, ők egy molinót cipeltek, amelyre azt írták: Nem leszünk gyarmat - We will not be a colony, utóbbi a magyar felirat angol nyelvű fordítása. A rendezvényt nem kísérte semmilyen zene, a fáklyákkal a kezükben vonuló emberek néha spontán énekelni kezdtek, elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt, valamint a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalokat, és többször a székely himnuszt. A menet élén az egyik résztvevő elszavalta a Nemzeti dalt, a felvonulók a refrénnél bekapcsolódtak, és azt skandálták, hogy "a magyarok istenére esküszünk, esküszünk, rabok tovább nem leszünk."
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1201/20120121-bekemenet-magyarorszagert-demonstracio-budapest-hosok-tere8.jpg)
A menet a Bajcsy Zsilinszky úton elhaladt az LMP központja mellett, ahol az erkélyről a párt Új ellenállás jelszavát tartalmazó transzparenseket mutatták a felvonulóknak, akik közül többen is dühösen kiabáltak fel az erkélyen lévőknek, hogy "gyertek le".
A Hősök teréről indultak
A Hősök terén, a felvonulásra készülődők transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken többek között az "Igazságot Magyarországnak", "Ezúton a vivát Viktor"! feliratok voltak olvashatók. Az [origo] helyszíni tudósítója szerint a Kossuth térre való indulás előtt a Hősök tere megtelt. A felvonulók közül sokan hoztak magukkal magyar zászlót, néhány Fidesz-zászlót is látni, többen pedig kitűzték a kokárdát. A felvonulók közül többen táblákat tartanak, amelyekre a település nevét írták, ahonnan érkeztek, Bajáról, Ajkáról, Sümegről, Székesfehérvárról jöttek csoportok.
Széles Gábor vállalkozó, a menet egyik szervezője az [origo]-nak azt mondta, nagyon elégedett azzal, hogy ennyien vannak. Hozzátette, a menet nem a külföldnek, hanem "befelé szól, és a kormány hitét erősíti, hogy jó úton jár". Bayer Zsolt, a rendezvény másik szervezője pedig azt mondta, a menet célja az is, hogy "ország, világ lássa, hogy nem szeretnénk gyarmattá válni".
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static3.origos.hu/i/1201/20120121-bekemenet-magyarorszagert-demonstracio-budapest-hosok9.jpg)
A rendezvényt a Demokrata és a Magyar Hírlap kezdeményezte. A szervezők egyike, Bayer Zsolt publicista a szervezők sajtótájékoztatóján azt mondta, a demonstrációval azt a tévképzetet szeretnék eloszlatni, hogy az Orbán-kormányt Magyarországon már senki sem támogatja.
Orbán nem akart beszélni
A szervezők Orbán Viktor miniszterelnököt is felkérték, hogy szóljon a demonstrálókhoz, amikor a Kossuth térre érnek. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője azonban már korábban közölte, mivel ez civil rendezvény, a miniszterelnök nem mond beszédet. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az [origo]-nak azt mondta, bár felvetődött Orbán Viktor felkérése, a rendezvény civil jellege miatt végül nem is keresték meg a miniszterelnököt.
A kormánypárti demonstráció ötlete egyébként Lázár Jánostól származik, de Orbán Viktor ellenezte. A Fidesz frakcióvezetője vetette fel, hogy a párt mutassa meg, nem csak az ellenzék, illetve a kormánnyal elégedetlen civilek tudnak tízezreket kivinni az utcára. A Fidesz azért sem állt a megmozdulás élére, mert az elnökségi tagok többsége tartott attól, hogy a hideg miatt csak kevesen vesznek részt rajta. Amint arról korábban az [origo]-nak az egyik Fidesz-vezető fogalmazott: "félő, hogy az utcát elborító tömeg helyett néhány ezer nénike rázza majd az esernyőjét".
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?