[origo] itthon

100
90

Hoffmann: Előfordulhat, hogy egy-egy szak megszűnik

[origo]|2012. 01. 23., 12:08|Utolsó módosítás:2012. 01. 23., 15:46|

Az oktatási államtitkár szerint itt volt az ideje átállni egy olyan rendszerre, amelyben nagyobb szerepet vállalnak azok a hallgatók, akik befektetésként vesznek részt valamilyen képzésben. Hoffmann Rózsa nem számít arra, hogy sokan mennének külföldi egyetemekre tanulni, de ha mégis, szerinte az sem lenne baj.

Forrás: MTI/Soós Lajos

JÁTSSZ ONLINE!

"Érzésünk szerint sikerült egy rugalmas, finanszírozható, munka- és teljesítményalapú rendszert kialakítani" - mondta Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium leköszönő felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Utódja, Kis Norbert hivatali ügyekben egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de azt mondta, fontosnak tartja, hogy "szélesek maradjanak az egyetemek kapui", vagyis sok fiatal számára legyen lehetőség továbbtanulni.

A múlt pénteken közzétett állami ösztöndíjas keretszámokkal kapcsolatban Hoffmann Rózsa államtitkár azt mondta, a hallgatói létszám nem azonos az államilag finanszírozott képzésben részt vevők számával, az összes hallgatói létszámot pedig egyelőre még nem lehet megbecsülni sem. Az államtitkár szerint ugyanakkor itt volt az ideje átállni egy olyan rendszerre, amelyben nagyobb szerepet vállalnak azok a hallgatók, akik befektetésként vesznek részt valamilyen képzésben. Kérdésre válaszolva Hoffmann nem kívánta megbecsülni, hogy 2013-ban hogy változhatnak az államilag finanszírozott keretszámok, azt mondta, erről majd a kormányrendeletben határoz.

Kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa azt mondta, nehéz döntés volt, hogy a jogászképzés mindössze százfős ösztöndíjas keretszámát két intézmény, az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem között osztották fel. Ennek alternatívája az lehetett volna, hogy szétaprózzák a létszámot, és minden jogi karra jut néhány államilag finanszírozott hely. De a kormány végül úgy döntött, hogy a bizonyítottan magas színvonalú képzést nyújtó intézményeknek adja a keretszámot.

Az [origo] kérdésére Hoffman azt mondta: "Ad absurdum előfordulhat, hogy egy-egy szak megszűnik egy-egy helyen." Az államtitkár szerint bizonyos képzések túlburjánzottak, akár húsz helyen is tanítják ugyanazt. Ezeknek az intézményeknek át kell állniuk más keresettebb vagy versenyképesebb szakok oktatására.

A magas külföldi megélhetési költségek miatt az államtitkár nem számít arra, hogy jelentősen megnőne azok száma, akik külföldi egyetemekre mennek tanulni, de úgy fogalmazott, hogy ez sem lenne baj, hiszen változó világban élünk, ahol nagy a mobilitás. Dux László szerint eddig is volt ilyen lehetőség, de egyelőre sokkal több külföldi jön Magyarországra tanulni, például az orvosi egyetemekre, mint ahány magyar külföldre megy.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »