Remélem, nem kell szégyellnem a doktorimat - Schmitt Pál évfolyamtársai a plágiumügyről

1992-ben Schmitt Pál volt az egyetlen a Testnevelési Egyetemen doktoráló tíz ember közül, aki kihagyta a hivatkozásokat a disszertációjából - derült ki az [origo] által megtekintett doktori dolgozatokból. Az abban az évben doktori címet szerző kutatók most azt mondják, alapvető követelménynek tekintették a hivatkozást. A plágiumügyet egyikük szerint azért kellene nagyon gyorsan lezárnia a Semmelweis Egyetemnek, mert az az ott doktoráltak teljesítményét is leértékelheti.

Schmitt Pál doktoriját jelenleg az egyetem vezetése vizsgálja

"Ha igaz, hogy Schmitt Pál plagizált, akkor nagyon nagy hibát követett el. Mindenki vét hibákat, de neki át kellett volna ezt gondolnia, mielőtt elvállalta a köztársasági elnökséget" - jelentette ki egy kutató, aki ugyanabban az évben, azaz 1992-ben tett doktori vizsgát a Testnevelési Egyetemen, mint Schmitt Pál államfő. A téma érzékenysége miatt azt kérte, ne írjuk le a nevét, ahogyan egy kivétellel a többi megkérdezett is. Mindannyian 1992-ben doktoráltak az egyetemen.

A Hvg.hu két hete számolt be arról, hogy Schmitt Pál disszertációja - amely az újkori olimpiai játékok programját elemezte - legnagyobb részben szinte szóról szóra megegyezik Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató francia nyelvű tanulmányának a szövegével, a disszertáció egy másik jelentős részét pedig az Index szerint egy Klaus Heinemann nevű német tudós munkájának fordítása teszi ki. Az államfő múlt heti rádiónyilatkozatában viszont arról beszélt, hogy törzsanyagként használta a forrásait. A köztársasági elnök kisdoktori értekezésében nincsenek lábjegyzetek, végjegyzetek vagy a szövegben szereplő hivatkozások, csupán egy 21 tételes irodalomlista. Schmitt Pál egykori opponense, Kertész István egyetemi tanár erről korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy voltak ugyan formai kifogásai, de az egyetemen régebb óta dolgozó kollégái biztosították arról, hogy a dolgozat megfelel a követelményeknek. (A plágiumügy alakulását, amely miatt vizsgálatot indít az egykori Testnevelési Egyetemet is magában foglaló Semmelweis Egyetem, ezen a linken folyamatosan követheti.)

Mivel az egyetem 1992-ben érvényes doktori szabályzata (amely 1985-ben született) nem rendelkezett részletesen a formai követelményekről, így a hivatkozások módjáról sem, az [origo] több disszertációba is betekintett, hogy megtudja, jellemzően milyen módon idézték mások a felhasznált forrásokat. 1992-ben Schmitt Pállal együtt összesen tízen doktoráltak a Testnevelési Egyetemen, ezek közül nyolc disszertációhoz fértünk hozzá, Schmitt Pálé nem volt közöttük, mert éppen a dékánnál volt. Lábjegyzetek és végjegyzetek ugyan az egyik átnézett munkában sem találhatók, de mindegyikben bőven vannak hivatkozások a folyó szövegben: jellemzően a szerzők nevét és a hivatkozott tanulmány vagy könyv kiadási évét jelölték meg zárójelben. Ezek alapján a disszertáció végén levő irodalomjegyzékből könnyen vissza lehet keresni az egyes forrásokat.

"Ez a világon a legtermészetesebb, el sem tudom képzelni, hogy hivatkozások nélkül hogy mehet át egy dolgozat" - mondta az 1992-ben doktoráltak egyike. "Ma az ilyesmi még egy szakdolgozatban is elképzelhetetlen" - mondta egy másik a hivatkozások hiányáról. A megkérdezettek egyikében sem merült fel, hogy kihagyja a hivatkozásokat a disszertációjából, bár arra nem emlékeztek, hogy erre vonatkozó szabályt a kilencvenes évek elején tartalmazott-e írott formában bármilyen dokumentum az egyetemen.

A minimum szankció, hogy újra kell írni

"Aki az akkori tudományos körforgásban részt vett, konferenciákat látogatott, annak tisztában kellett lennie vele" - mondta az [origo]-nak Soós István, aki szintén 1992-ben tette le a doktori vizsgáját, és még arra is emlékszik, hogy az avatóünnepségen Schmitt Pál mellett állt, aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként akkor nagy tiszteletnek örvendett. "Egy disszertáció teljesen hiányzó hivatkozással szerintem nem elfogadható" - jelentette ki, de hangsúlyozta, hogy nem ismeri Schmitt dolgozatát.

Soós István ma az angliai Sunderland Universityn dolgozik sportpszichológusként, szerinte ma a hivatkozás szabályait különféle, a szakmában használatos referenciarendszerek tartalmazzák, és diplomamunkát is csak ezek alapján fogadnak el, legalábbis a brit egyetemeken. Ha valahol hiányzik a hivatkozás, az pontlevonást jelent, ha pedig teljesen hiányzik, akkor elfogadhatatlan a munka - mondta.

Az államfő disszertációjának értékéről Soós nem akart állást foglalni, mondván, nem ismeri sem a dolgozatot, sem létrejöttének körülményeit. "Nem tudom elvetni, de nem is tudom megerősíteni, hogy plagizálásról lenne szó" - fogalmazott. A kilencvenes évek elején még nem beszéltek annyian nyelveket, mint most, így a külföldi publikációkból való átvétel is könnyebben ment - mondta, hozzátéve, hogy akadt kutató, akiről pletykálták, hogy külföldi munkákból rakta össze az anyagait, és magas tudományos fokozatokat ért el, de ezzel együtt az államfőt megilleti az "ártatlanság vélelme" addig, amíg nem derül ki a disszertációjáról, hogy valóban plágium. "Tíz éve dolgozom Angliában, itt nagyon komolyan veszik a plágium kérdését: ha ilyesmi kiderül, akkor bizottság ül össze, és a minimum szankció, hogy újra kell írni" - jelentette ki, hozzátéve, a plágium "etikailag nem volt megengedett" a kilencvenes években Magyarországon, így a Testnevelési Egyetemen sem.

A kisdoktori címnek akkoriban volt értéke - például egy tanársegéd szerezhetett adjunktusi címet általa -, de nemzetközi elismertségben a kisdoktori megszerzése nem ért többet, mint egy mesterfokozatú diplomáé. Miután 1994-ben Magyarországon is PhD-t kezdték doktori címként elismerni, itthon is csökkent a kisdoktori képesítés jelentősége - mondta Soós.

Élsportoló, sportvezető, az egy másik kategória

Egy disszertációhoz kellett szakképzettség, és előzetes publikációs tevékenység is. Előtte szigorlatokat kellett tenni, a disszertációt vizsgán kellett megvédeni, a disszertációban fontos volt, hogy újdonságot tartalmazzon, és önálló munka legyen - sorolta egy másik, 1992-ben doktorált kutató a követelményeket emlékezetből. "Témavezetőt kellett felkérni, ő irányította a munkát, és ő volt a felelős azért, hogy a munka megfeleljen a követelményeknek" - mondta.

Mindezek alapján "el sem tudja képzelni, hogy mehetett át" a bírálókon olyan munka, amely formailag sem felelt meg ezeknek az általános követelményeknek. Szerinte ha a Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatos állítások igazak, akkor "nem fordulhatott volna elő", hogy elfogadják. A kutató megjegyezte, akkoriban "nyilvánvaló volt, hogy az élsportolók és sportvezetők egy másik kategória", és hogy "vannak, akiknek könnyebb dolga van". A névtelenséget kérő tudós szerint benne fel sem merült, hogy másképpen is tudna doktorit szerezni, mint alapos munkával. "Engem másfél évig gyötört a témavezetőm."

A kutató reméli, hogy a Semmelweis Egyetem minél előbb lezárja a plágiumüggyel kapcsolatos vizsgálatát, mert a késlekedéssel önmaguknak is kárt okoznak. Azt mondta, nem érti, mit lehet ezen hosszan vizsgálni, hiszen "tisztán tudományetikai kérdésről van szó". "A TF-en doktoráltaknak most szégyellniük kellene a doktorijukat? Ez az egész a mi teljesítményünket is leértékelheti" - jelentette ki. Egy másik kutató szerint ettől nem kell félni, "minden egyetemen születnek jó és rossz disszertációk", és mindenkit csak a saját munkája alapján lehet megítélni. Viszont - vélekedett - felmerül a kérdés, hogy "ha ez átment, akkor milyen volt az a bizottság, amelyik átengedte".

A bizottság a felelős

Az [origo]-nak nyilatkozó, 1992-ben doktori címet szerzők között volt olyan is, aki szerint Schmitt Pál biztosan vétlen az egész ügyben. A szintén névtelenséget kérő szakember azt mondta, a disszertációkat a doktori tanács fogadta el, és a bíráló bizottság döntött arról is, hogy az irodalmi hivatkozások módja megfelelő-e. Ha a disszertáció nem megfelelő, a bizottságnak vissza kellett volna dobnia, és Schmitt Pál biztosan kijavította volna a hibákat - jelentette ki. A kutató szerint a teljesítményt nem lehet megkérdőjelezni, kemény vizsgát kellett tenni, szigorú bizottság előtt. Többször hangsúlyozta, elítéli, hogy ennyi év távlatából veszik elő az ügyet. "Szerintem fából vaskarika húsz év után bírálni egy doktori tanács döntéseit."