Gyerekek alatt szakadt be egy tó jege Berekfürdőn

Vágólapra másolva!
Polgárőröknek kellett kimenteniük két kisgyereket a két méternél mélyebb vízből.
Vágólapra másolva!

Beszakadt egy mesterséges tó jege két gyerek alatt pénteken Berekfürdőn - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

A 10 éves és a 12 éves iskolás alatt eddig tisztázatlan okból szakadt be a helyi Arany János utca és Móricz Zsigmond utca sarkánál lévő, 1,8 és 5 méter közötti mélységű úgynevezett homokos gödör jege.

A rendőrség elsődleges információi szerint a gyerekeket polgárőrök mentették ki a vízből. A kisdiákokat - akiknek az állapotáról egyelőre nem tudni részleteket - a helyszínre érkező mentők kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.