Vágólapra másolva!
Új frakcióvezetőt választ az LMP vasárnap, amely a hétvégi kongresszusán eddig nemet mondott az ellenzéki együttműködésre, és Szél Bernadettet jelölte parlamenti képviselőnek Kaufer Virág helyére. Vasárnap arról is szavazhat a kongresszus, legyen-e két társelnöke az eddig elnök nélkül működő pártnak.
Vágólapra másolva!

A párt több képviselő által legfontosabbnak nevezett posztjáról, a frakcióvezetői tisztségről dönt vasárnap az LMP, amely a hétvégén tartja kétnapos kongresszusát. Először - a tervek szerint délelőtt ülésező - frakció tesz javaslatot a frakcióvezető személyére, akiről később a kongresszus is szavaz majd.

Az [origo]-nak korábban nyilatkozó LMP-s képviselők szerint Jávor Benedek és Karácsony Gergely a két esélyes. Karácsony Gergely a kongresszus előtt azt mondta: szerinte van nála alkalmasabb jelölt, Jávor Benedek pedig úgy fogalmazott: vasárnap derül ki, "bekerül-e a neve a kalapba". Vágó Gábor, az LMP szóvivője pénteken annyit mondott, hogy a négyfős frakcióelnökségből kerülhet ki a január közepén lemondott Schiffer András utódja. A frakcióelnökségnek Karácsony Gergely és Jávor Benedek mellett Szabó Tímea és Mile Lajos a tagja.

A kongresszus ideje alatt tartott frakcióülésen már részt vesz Szél Bernadett, az LMP választmányának szóvivője. A kongresszus szombaton este úgy döntött, hogy ő kerüljön a parlamenti frakcióba a mandátumáról január elején lemondó Kaufer Virág helyére.

A kongresszus a frakcióvezető személye mellett az LMP szervezetfejlesztéséről is dönt. Egy javaslat szerint az eddig elnök nélkül működő LMP-nek két társelnöke lehet. Ha a kongresszus támogatja ezt, a márciusi tisztújítás után egy férfi és egy nő vezetheti a pártot. Egy LMP-s képviselő azt mondta az [origo]-nak, hogy ennek inkább szimbolikus jelentősége lenne: "ha a kongresszus a társelnökök mellett foglal állást, akkor is valószínűleg a frakcióvezető lesz az igazi vezető".

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Nemet mondtak az ellenzéki együttműködésre

A kongresszus az első napon főleg stratégiai kérdésekkel foglalkozott, és arról vitatkozott, hogyan működjön együtt a többi ellenzéki párttal, mozgalommal. Az esti szavazás után Vágó Gábor, az LMP szóvivője bejelentette, hogy a kongresszus úgy döntött: az LMP önállóan készül a következő parlamenti választásra, mert az Országgyűlés jelenlegi pártjai között "nem találnak olyan partnert, amelyikkel a ciklus hátralévő részében rendszeresen egyeztetett ellenzéki együttműködésnek értelme lenne".

Az LMP határozatot fogadott el arról, hogy nem vesz részt a Szolidaritás Mozgalom által kezdeményezett ellenzéki kerekasztal munkájában. A kerekasztalt éppen az LMP december 23-ai tüntetésén jelentette be a Szolidaritás egyik társelnöke, Székely Tamás.

Az LMP kongresszusa zárt ülést tartott, a terembe újságírókat nem engedtek be, így a több órás vitát a honlapon és a párt Facebook-oldalán követhették az érdeklődők. A nyilvánosságra hozott hozzászólásokból az derül ki, hogy több országgyűlési képviselő is az önálló politizálás jelentőségéről beszélt. A frakcióvezetői posztra esélyesnek tartott Jávor Benedek például azt mondta: "csupán az Orbán-kormány leváltása számunkra nem kielégítő cél". A beszámoló szerint Jávor Benedek kijelentését nagy taps fogadta. Több küldött a kongresszusra olyan pólóban érkezett, amelyre azt írták, "tisztán, egyedül".