Szmogriadó lépett életbe négy városban

Vágólapra másolva!
Salgótarjánban, Várpalotán és Székesfehérváron egészségtelen a levegő a szálló por koncentrációja miatt, Putnokon, Kazincbarcikán, Miskolcon és Sajószentpéteren pedig veszélyes, így ezen a négy észak-magyarországi településen szmogriadó lép életbe.
Vágólapra másolva!

A szálló por magas koncentrációja miatt veszélyes a levegő minősége az ország négy településén, Putnokon, Kazincbarcikán, Miskolcon és Sajószentpéteren.

Az Országos Közegészségügyi Intézet honlapján közölt adatok szerint a vasárnapi mérések alapján Salgótarjánban, Várpalotán és Székesfehérváron egészségtelen a levegő, míg a legtöbb településen, közöttük Budapesten kifogásolt. Elfogadható minősítést pedig csak Hernádszurdok, Szeged és Sopron levegője kapott.

Utoljára tavaly novemberben hirdették ki több településen is a szmogriadó riasztási fokozatát a szálló por magas koncentrációja miatt. Budapesten november 17-18-án például reggel 6 órától este 22 óráig a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek nem közlekedhettek a főváros közigazgatási területén.

A szálló por lehetséges egészségkárosító hatásai közé sorolják, hogy izgatja a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját, köhögést és nehézlégzést válthat ki, majd a tüdőben felszívódva gyulladásos folyamatot indíthat el. Asztma és krónikus légcsőhurut miatt többen fordulnak orvoshoz, valamint nő a szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A javasolt elővigyázatossági intézkedések közül a legfontosabb, hogy a veszélyeztetett népességbe tartozók kerüljék a nagy forgalmú utakat.

A levegőtisztaság-védelmi jogszabályok szerint egy légszennyező anyag mennyiségének fokozatos növekedése először az egészségügyi határértéket, súlyosabb - már rendkívüli légszennyezettségi - helyzetben a tájékoztatási küszöbértéket, a legsúlyosabb esetben pedig a riasztási értéket érheti el vagy haladhatja meg.

Veszélyes a levegő minősége akkor, ha a szálló por köbméterenkénti mennyisége 100 mikrogramm fölött van. Egészségtelennek számít köbméterenként 75 és 100 mikrogramm között, míg 50-75 mikrogramm között kifogásolható a levegő minősége.