Felgyújthattak egy budapesti házat

Vágólapra másolva!
Nyolcvan év körüli férfit kellett kórházba szállítani egy kigyulladt XVIII. kerületi házból.
Vágólapra másolva!

Egy súlyos sérültje van annak a tűznek, amely egy XVIII. kerületi családi házban ütött ki hétfőn - közölte az MTI-vel a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kisdi Máté elmondta: a Darányi Ignác utcában lévő kétszintes ház földszintjén keletkezett a tűz, amelyhez harminc tűzoltó vonult ki.

A ház erkélyéről, létrával mentették ki a súlyos sérültet. A férfit a mentők a helyszínen ellátták, majd életveszélyes sérülései miatt kórházba vitték. A szóvivő közlése szerint a lakhatatlanná vált ingatlanból a tűzoltók egy 11 kilogrammos gázpalackot hoztak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszínre elsőként kiérkező egyik rendőr enyhe füstmérgezést kapott. A rendőrt már kiengedték a kórházból. Horváth Katalin Fanni hozzátette: az eddigi vizsgálatok alapján a tűz keletkezését illetően nem zárható ki a szándékosság.