Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium szerint a magyar és a svéd kormány által 2001-ben kötött Gripen-szerződés módosításával jelentősen csökken a vadászgépek bérléséből adódó költségvetési teher.
Vágólapra másolva!

Aláírta a Gripen típusú vadászrepülőgépek lízingszerződésének módosítását Hende Csaba, a magyar honvédelmi tárca vezetője és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter a stockholmi Karlberg-palotában. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a magyar és a svéd kormány által 2001-ben kötött Gripen-szerződés módosításával jelentősen csökken a vadászgépek bérléséből adódó költségvetési teher.

Többek között rögzítették a Gripen-szerződés bérleti részére vonatkozó fizetési ütemezésnek módosítását. Az átütemezés szerint az eddigi 16.800 órányi repülési időt 32.800 órára módosítják a tízéves átütemezés okán, ez a majdnem kétszeres repülési idő kevesebb, mint 50 százalékos többletkiadással jár majd, ezen túl a költség immár a kiképzést is tartalmazza. A szerződés abban is módosul, hogy 2026-ig bármikor lehetővé válik a tulajdonjog megszerzése a gépekre. E változás tükrében a honvédelmi tárca bruttó 63 milliárd, azaz nettó 49,5 milliárd forintot takaríthat meg. Ezzel a lépéssel 2026-ig biztosítottá vált Magyarország légterének védelme - közölte a HM.

A HM utalt arra: a több hónapos szakértői tárgyalások tavaly decemberben zárultak le, ez után a magyar kormány 2012. január 4-én megadta a felhatalmazást a szerződésmódosítás aláírására. A kormány jóváhagyása után Hende Csaba honvédelmi miniszter hatpárti egyeztetésen tájékoztatta a parlamenti pártok, majd a média képviselőit a módosítás részleteiről. A svéd kormány 2012. január 19-én adta meg jóváhagyását - áll a közleményben.

A 2001 decemberében aláírt, 210 milliárd forint összértékű szerződés magában foglalja a Gripenekhez tartozó földi berendezéseket - például a szimulátort -, valamint a pilóták és a műszaki személyzet kiképzését is.

A vadászgépekért kifizetendő bérleti díj 110 százalékának ellentételezését vállalta a svéd fél. A felek 2003 februárjában módosították a bérleti szerződést, mert a repülőgépek műszaki képességei változtak. Emelkedett a bérleti díj, ezért szükségessé vált az ellentételezési kötelezettségek harmonizálása is.