Még nem vette napirendre az EP a Magyarország elleni eljárást

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament napirendjén még nem szerepel eljárás indítása Magyarország ellen, de ha nem lesz előrelépés a reformok terén, előkerülhet az uniós alapszerződés 7. cikke, amely azt is lehetővé teszi, hogy az unió szankciókkal is sújthassa az országot - mondta az EP szocialista frakciójának a vezetője.
Vágólapra másolva!

Jelenleg nem szerepel az Európai Parlament (EP) napirendjén eljárás indítása Magyarország ellen az uniós alapértékek veszélyeztetettségére hivatkozva - mondta hétfőn Brüsszelben Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának vezetője. "A 7. cikk most még nem téma" - fogalmazott újságírók előtt az osztrák szociáldemokrata politikus, aki a minap vette át a frakcióvezetői tisztséget a német Martin Schulztól. Schulz két és fél évre az EP-elnöki széket foglalta el.

Az uniós alapszerződés Swoboda által említett 7. cikke értelmében az EU-tagállamok kormányait képviselő Európai Tanács - a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indoklással ellátott javaslata alapján - tagjainak négyötödös többségével és az EP egyetértése után megállapíthatja: fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti az uniós alapértékeket. Az eljárás keretében a tanács ajánlásokat tehet az érintett tagállamnak. Ha az nem fogadja meg az ajánlásokat, akkor akár szankciókkal is sújtható.

"Ha Magyarország nem lép előre a reformok terén, ez (a 7. cikk) téma lehet, most azonban meg kell hallgatnunk az ellenzéket és a civil társadalmat, és velük együtt léphetünk fel az Orbán-kormánnyal szemben" - mondta Swoboda, hozzátéve, hogy "ez azonban nem az ország elleni eljárás".

A szocialista EP-frakcióvezető szerint mindenesetre politikai értelemben többet kellene tenni, mint amit az Európai Bizottság - az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye - tesz. A brüsszeli bizottság ebben a hónapban három témában indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, olyan törvényi előírások miatt, amelyek megítélése szerint sértik az uniós jog konkrét előírásait. Swoboda úgy vélekedett, hogy a politikai fellépésre egyfelől az uniós tagállamok kormányfői, másfelől az Európai Néppárt részéről lenne szükség. A néppárthoz tartozik a Fidesz is.

Az unió külügyminiszterei pénteki ülésükön is foglalkoztak a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárással. Martonyi János azt hangsúlyozta: a kormány bárkivel, bármikor, bármilyen szinten kész a párbeszédre. A külügyminiszter szerint a kormány célja az, hogy a Magyarország ellen múlt héten indított európai uniós kötelezettségszegési eljárások lezárásához már azok első szakaszában eljussanak.