[origo] itthon
A nyereségen is osztozott Lázár az Erstével
MTI|[origo]|2012. 02. 03., 20:17|Utolsó módosítás:2012. 02. 03., 20:19|Lázár János állítása szerint nem tőzsdézett közpénzből, és a közgyűlés jóvágyahásával járt el, amikor árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel. Lázár szerint osztozott a megszerzett hasznon az Erstével.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Lázár János szerint ő a közgyűlés jóváhagyásával járt el, amikor az árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált a város a kötvényéhez kötődő határidős opciós ügyleteivel. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő ezt arra reagálva közölte pénteken, hogy Szilágyi Péter LMP-s képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, Lázár János "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.
Az Erste Bank javaslataira, tanácsaira és szolgáltatásaira támaszkodtak, a hasznon pedig osztoztak a pénzintézettel - közölte a polgármester. Kifejtette, hogy az Állami Számvevőszék részletesen megvizsgálta és törvényesnek találta mind a kötvény kibocsátásának menetét, mind a felhasználását, mind pedig a pénzügyi műveleteket, amelyek mintegy 1,8 milliárd forint hasznot hoztak, amellyel a város adósságát csökkentették. Lázár János közleményében rámutatott: a kötvényt soha nem jegyezték a tőzsdén, a kötvényből befolyó pénzt soha nem fordította a közgyűlés tőzsdei műveletekre.
A bank nem segítette a forint alapú kiváltást
A polgármester közleményében részletesen ismertette, hogy mi történt akkor, amikor az önkormányzat a svájci frank alapú kötvényt forint alapú kötvénnyel akarta kiváltani. Az önkormányzat 2008 júliusában kereste meg az Erste Bankot a kötvénycserével kapcsolatban, ehhez a bank különböző dokumentumokat kért, amelyeket másnap postázott az önkormányzat, de a pénzintézet nem válaszolt. Végül a város elállt a tranzakciótól, mert a svájci frank árfolyama emelkedett. Lázár János hangsúlyozta: a kötvény kibocsátását és a határidős opciós ügyleteket ő maga kezdeményezte, és kérte ehhez a képviselők hozzájárulását.
Szilágyi Péter, az LMP országgyűlési képviselője a pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár Jánost politikai felelősség terheli tetteiért, amelyek után szerinte a kormányoldal már soha többé nem emelheti fel szavát hitelesen a "spekulatív tőkemozgások" ellen. Lázár János 2007-ben személyesen dicsekedett azzal, hogy több mint egymilliárd forintos hasznot hozott Hódmezővásárhelynek az árfolyamnyereségre spekulálással - fogalmazott.
Az LMP politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz frakcióvezetője a kétharmados parlamenti többség tudatában "zsarolja" azt a bankot, amellyel szerződésben áll az általa vezetett város. Azt mondta, nagyon álságos, hogy Lázár János a saját hibájából eredő árfolyamveszteségért már nem vállalja a felelősséget.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat tavaly december 29-én fordult levélben az Erste Bankhoz a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kérve a pénzintézettől. Az önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Az akkor 173,41 forintos árfolyamhoz képest decemberben a svájci frank árfolyama meghaladta a 251 forintot.
[origo] címlapon»
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
- Tömegverekedés volt Baktalórántházán
- Partiképes volt a halálos ügyeletben dolgozó rezidens
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbe zár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán ...
Partiképes volt a halálos ügyeletben dolgozó rezidens
A munka miatt anyázó vagy épp leterhelt orvosok miatt vállalnak egyedül is ügyeletet a kezdő rezidensek kórházakban, háziorvosi rendelőkben. Egy múlt héten kezdődött ...
A menekülő rabló hátába nem szabad baltát állítani
Egyre többen hiszik azt, hogy jogos védelemre hivatkozva büntetlenül belevághatják egy tolvajba az előre odakészített kisbaltát - ez a Borsod megyei rendőrség ...
Fülüket hegyező sofőrök árulkodnak a magyar KRESZ gyengéiről
A magyar KRESZ lassan negyvenéves lesz, olyan vastag, mint egy telefonkönyv, és aprólékos szabályai segítenek ugyan eldönteni a vitás kérdéseket, de sokszor nem ...
Túl sokat kér a puhány bírókra panaszkodó Navracsics
A Cozma-gyilkosság jogerős ítéletére hivatkozva arra kérte a bíróságokat óvatosan Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, hogy gondolják át, nem kellene-e keményebb ...
Becsületbeli ügy rogyasztotta meg a Jobbik bástyáját
Ezerötszáz évvel ezelőtt párbajjal intézték volna el azt az ügyet, amely miatt az elmúlt hetekben szétrobbant a Jobbik Borsod megyében - mondta az [origo]-nak a pártból ...
Törvénnyel oldaná meg a Klubrádió ügyét a Fidesz
Hiába nyer a bíróságon, nem kaphatja meg ingyenesen a korábban elnyert frekvenciát a Klubrádió, ha a parlament elfogadja azt a módosító indítványt, amelyet hétfőn ...
Ha két fröccs 600, akkor egy fröccs mennyi?
Nem tudják beosztani a kosztpénzt, belebonyolódnak a hivatalos levelekbe, de ha a szomszéd írásban kéri meg őket, hogy etessék a macskát, akkor sem értik, mit kell ...
Készül a nagy halálvitára a Fidesz
Agyon lehet-e lőni egy jámbor uborkatolvajt? Lehessen-e büntetni 12 éves gyerekeket? Milyen megtorlás járjon a családtagjaikat terrorizálóknak és az autók ...
Kaszát, kapát, csákányt ad a piti tolvajok kezébe a kormány
Piti tolvajok, gyorshajtók, randalírozó fiatalok egész sorát küldené dolgozni a kormány, amely rákapott a büntetésből kiszabott munkára, és egyre több esetben tenné ezt ...
Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen
Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
- Tömegverekedés volt Baktalórántházán
- Partiképes volt a halálos ügyeletben dolgozó rezidens
- Tízmilliárdokba kerül a Costa Concordia kiemelése
- Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Menekülő rablókra lőttek a rendőrök Soroksáron
- Pokolgépek robbantak egy olasz iskola előtt
- Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
- Sokkal kisebb árral se lehetett kiütni a Közgépet és társait
- Törpapázott a kormányzásra készülő Vona
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Őrült videójuk miatt buktak le orosz fiatalok
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- BMW-gyár épülhet Miskolcon
- Megkapta az engedélyt a gyógyszeres abortusz
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Bruce Willis az idétlenebb arcát mutogatja
Bill Murray pizsamában ment, Marion Cotillard gyönyörű. Fotók Cannes-ból.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.