[origo] itthon
Lázár János: Kijavítjuk a hibákat
MTI|2012. 02. 06., 20:43|Utolsó módosítás:2012. 02. 07., 10:47|A Fidesz frakcióvezetője szerint az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét, ha változik a helyzet. Ennek jegyében a következő időszakban változás kezdődik a kormányzásban. Lázár arról is beszélt, hogy Németországban intenzív kampány kezdődik a Magyarországról az utóbbi időszakban kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatására
Magyarországon a kormányzásban a következő két év a hibák kijavításának ideje lesz, így már hetekben belül számos törvény módosul - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a berlini magyar nagykövetségen tartott előadásában.
A Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében tartott rendezvényen Lázár hangsúlyozta: az a jó politikus, aki képes megváltoztatni a véleményét, ha változik a helyzet. Ennek jegyében a következő időszakban változás kezdődik a kormányzásban, ugyanakkor a budapesti vezetés több megértést és türelmet vár az uniós partnerektől és több sportszerűséget a nyugat-európai sajtótól.
A politikus határozottan visszautasította azt a vádat, hogy Magyarországon diktatúra épül. Mint mondta, ez az igaztalan állítás "sértés valamennyi magyar számára". Hangsúlyozta: a 89-ben végbement félfordulatot befejező, a rendszerváltást kétharmados felhatalmazással beteljesítő munka során a kormányzat tiszteletben tartja az uniós értékeket.
A német-magyar kapcsolatokról szólva kiemelte: az idén "kifejezetten intenzív" kampány indul Németországban az üzleti szféra megnyerésére és az utóbbi időszakban Magyarországról kialakult igen kedvezőtlen kép megváltoztatására, Magyarországon pedig tanácsadó testületek jönnek létre német gazdasági szereplők részvételével a kormány, "akár még a miniszterelnök körül is". Ahogy fogalmazott: "új megegyezést kell kötni" a német gazdasággal, mert a német befektetők jelenléte Magyarországon "létkérdés".
Ennek részeként tavasszal Németországba látogat Orbán Viktor miniszterelnök. A politikus szerint a kormány legnagyobb hibája az volt, hogy túl keveset konzultált az európai partnerekkel. Ez most változik, "többször fogunk jönni", mert fontos a párbeszéd, tabuk pedig nincsenek - fogalmazott.
"Súlyosan hibáztunk, alábecsültük a nemzetközi erőtér jelentőségét" - hangoztatta, kiemelve, hogy a Fidesz legutóbb 2002-ben kormányzott és 1998-ban nyert legutóbb választást, azóta viszont "teljesen megváltozott a világ".
[origo] címlapon»
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
- Tömegverekedés volt Baktalórántházán
- Partiképes volt a halálos ügyeletben dolgozó rezidens
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbe zár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
Egyik párt sem tudná megoldani a működését, ha a kormánypártok támogatják Orbán Viktor kormányfő javaslatát, és tényleg elveszik tőlük az állami támogatást. Orbán ...
Partiképes volt a halálos ügyeletben dolgozó rezidens
A munka miatt anyázó vagy épp leterhelt orvosok miatt vállalnak egyedül is ügyeletet a kezdő rezidensek kórházakban, háziorvosi rendelőkben. Egy múlt héten kezdődött ...
A menekülő rabló hátába nem szabad baltát állítani
Egyre többen hiszik azt, hogy jogos védelemre hivatkozva büntetlenül belevághatják egy tolvajba az előre odakészített kisbaltát - ez a Borsod megyei rendőrség ...
Fülüket hegyező sofőrök árulkodnak a magyar KRESZ gyengéiről
A magyar KRESZ lassan negyvenéves lesz, olyan vastag, mint egy telefonkönyv, és aprólékos szabályai segítenek ugyan eldönteni a vitás kérdéseket, de sokszor nem ...
Túl sokat kér a puhány bírókra panaszkodó Navracsics
A Cozma-gyilkosság jogerős ítéletére hivatkozva arra kérte a bíróságokat óvatosan Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, hogy gondolják át, nem kellene-e keményebb ...
Becsületbeli ügy rogyasztotta meg a Jobbik bástyáját
Ezerötszáz évvel ezelőtt párbajjal intézték volna el azt az ügyet, amely miatt az elmúlt hetekben szétrobbant a Jobbik Borsod megyében - mondta az [origo]-nak a pártból ...
Törvénnyel oldaná meg a Klubrádió ügyét a Fidesz
Hiába nyer a bíróságon, nem kaphatja meg ingyenesen a korábban elnyert frekvenciát a Klubrádió, ha a parlament elfogadja azt a módosító indítványt, amelyet hétfőn ...
Ha két fröccs 600, akkor egy fröccs mennyi?
Nem tudják beosztani a kosztpénzt, belebonyolódnak a hivatalos levelekbe, de ha a szomszéd írásban kéri meg őket, hogy etessék a macskát, akkor sem értik, mit kell ...
Készül a nagy halálvitára a Fidesz
Agyon lehet-e lőni egy jámbor uborkatolvajt? Lehessen-e büntetni 12 éves gyerekeket? Milyen megtorlás járjon a családtagjaikat terrorizálóknak és az autók ...
Kaszát, kapát, csákányt ad a piti tolvajok kezébe a kormány
Piti tolvajok, gyorshajtók, randalírozó fiatalok egész sorát küldené dolgozni a kormány, amely rákapott a büntetésből kiszabott munkára, és egyre több esetben tenné ezt ...
Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen
Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra ...
- Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
- Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
- Tömegverekedés volt Baktalórántházán
- Partiképes volt a halálos ügyeletben dolgozó rezidens
- Tízmilliárdokba kerül a Costa Concordia kiemelése
- Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
- Pokolgépek robbantak egy olasz iskola előtt
- Menekülő rablókra lőttek a rendőrök Soroksáron
- Törpapázott a kormányzásra készülő Vona
- Őrült videójuk miatt buktak le orosz fiatalok
- Egyre jobban bízhatunk a 300 alatti euróban
- Láthatatlan százmilliók felé tolja a pártokat Orbán
- Sokkal kisebb árral se lehetett kiütni a Közgépet és társait
- Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött
- Jól nyitott, de kifulladt a Facebook-papír
- Megérkeztek Erőss Zsolték az Annapurnáról
- Megkapta az engedélyt a gyógyszeres abortusz
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Bruce Willis az idétlenebb arcát mutogatja
Bill Murray pizsamában ment, Marion Cotillard gyönyörű. Fotók Cannes-ból.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.