Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában

Habony Árpád és Rogán Antal
Vágólapra másolva!
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy magáncég vezetője. Mindannyian azt állítják, hogy magánúton jártak az Egyesült Arab Emírségekben, bár helyi források szerint együtt tárgyaltak az ország uralkodóival is. A magyar csoport egyik tagja szerint érthető, hogy együtt próbálkoztak, mert bár elvileg nincs hivatalos kapcsolat közöttük, az érdekeik egybeestek.
Vágólapra másolva!

"Thumbay Moideen, az egyetem elnöke bejáratos az emirátusok uralkodóinak köreibe, onnan tudta meg, hogy magyar delegáció érkezik az országba" - állította az [origo]-nak az Egyesült Arab Emírségekben működő, jó nevű Gulf Medical University (Öbölmenti Orvosi Egyetem, GMU) sajtómunkatársa arról a magyar delegációról, amelyik január legvégén járt az egyetemen. A delegáció tagja volt többek között Rogán Antal V. kerületi polgármester, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Habony Árpád, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány elnökhelyettese, valamint az ő felesége, aki fővárosi fideszes képviselő.

A csoport útjára az után derült fény, hogy az egyetem kiadott egy közleményt, amely szerint náluk járt a magyar Semmelweis Egyetem küldöttsége, Orbán tanácsadójának vezetésével. A Semmelweis Egyetem azonban semmit sem tudott ilyen küldöttségről, és Rogán, illetve Habony nevében a Miniszterelnökség is azt közölte, hogy magánúton jártak az emirátusokban.

Magyar üzletemberek az emirátusok uránál

A helyzet azonban sokkal bonyolultabbnak tűnik, annak ellenére, hogy a kiutazó magyarok titkolóznak utazásuk pontos céljáról. "A delegáció valóban nem a Semmelweis Egyetemet képviselte, üzletemberként, üzleti delegációként látogattak hozzánk" - magyarázta az [origo]-nak Tapash Lodh, a GMU sajtókapcsolatokért felelős munkatársa kedden telefonon. Az arab egyetem szerint félreértés lehetett, hogy az "üzletembereket" a Semmelweis Egyetem küldötteiként mutatták be a sajtóban - erről kedden a GMU helyreigazítást is közzé tett.

"A magyar delegáció fő célja az emirátusok uralkodóival és vezetőivel való találkozás volt, az egyetemi látogatást nem ők, hanem mi kértük" - közölte az egyetem munkatársa. Hogy az egyetemi vezetőség mellett az ország mely vezetőivel találkozott még a delegáció, arról az [origo] megkérdezte a csoport összes ismert magyar résztvevőjét, de egyikük sem akart beszélni.

Az egyetem korábbi közleménye szerint az biztos, hogy legfelsőbb szintű tárgyalásokról volt szó, az egyik emírség uralkodója, Humajd bin Rasid al-Nuajmi sejk például fogadta a delegációt. Ő az Egyesült Arab Emírségeket alkotó hét emírség egyikének, Ajmannak az uralkodója, ezáltal a héttagú Legfelső Szövetségi Tanács, vagyis az ország legfelső döntéshozó szervének tagja.

Ajman emírjével az arab egyetem szerint a magyarok kölcsönös érdekeket szolgáló üzleti lehetőségekről tárgyaltak, és egyeztettek Orbán Viktor emirátusokba tervezett útjáról. Orbán Viktor tavaly júliusban beszélt arról, hogy a kormány nyitni szeretne az arab világ felé, és "rendezné azt, amit az elmúlt nyolc év arabellenes politikája Magyarországon elrontott". A magyar miniszterelnök legutóbb január végén járt arab országban, amikor Libanonba látogatott. Ha a csoport valóban tárgyalt Orbán látogatásáról, az arra utalhat, hogy tagjai nemcsak magánügyeket, hanem kormányzati érdekeket is képviseltek, bár ezt a delegáció egyik tagja sem erősítette meg.

Orbán emberei

A Századvég politikai elemző intézetet évek óta a Fideszhez és Orbán Viktorhoz közel álló emberek vezetik. A Századvég korábbi vezetői közé tartozik Stumpf István alkotmánybíró, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere és Giró-Szász András, az Orbán-kormány jelenlegi szóvivője, jelenleg pedig Lánczi András vezeti a szervezetet, aki korábban szintén adott tanácsokat Orbán Viktornak.



Hivatalos magánút

A Miniszterelnökség szerint Habony Árpád magánúton volt, az út céljára, Orbán Viktor tanácsadójának esetleges megbízatására vonatkozó kérdéseinkre pedig nem válaszoltak. Szűkszavú volt Rogán Antal közleménye is, aki az [origo] megkeresésére azt írta: "A látogatás a diplomácia szóhasználata szerint magántermészetű volt, a program azonban hivatalos, a találkozók az üzleti szféra és a kormányzat vezetőivel zajlottak le."

Rogán azt állította, az Egyesült Arab Emírségekből hívták meg, a meghívást a gazdasági bizottság elnökeként kapta. Állítása szerint az úttal egy másik hivatalos látogatást is előkészített, február végén ugyanis hivatalosan is visszatér az emírségekbe, az Országgyűlés elnökével, Kövér Lászlóval látogat az országba.

Forrás: Gulf Medical University
A delegáció az orvosi egyetemen - középen Habony, Rogán és Szalay-Bobrovniczky

Egy, az Országgyűlés tagjainak külföldi utazásaira rálátó, neve elhallgatását kérő forrás az [origo]-nak azt mondta, máskor is előfordulnak ilyen "előkészítő utazások", de azok költségeit általában az Országgyűlés fizeti. Rogán Antal viszont saját állítása szerint maga fizette repülőjegyét az emirátusokba, többi költségét pedig a meghívók állták. Megkerestük az Országgyűlés sajtószolgálatát is, hogy megtudjuk, mi lesz Rogán és Kövér emirátusokbeli látogatásának célja, illetve hogy Rogán rendszeresen utazik-e külföldre a parlament megbízásából más utakat előkészíteni, de kérdéseinkre későbbre ígértek választ.

Azonos érdekű felek

"Hivatalos értelemben nem is nevezném a magyar csoportot delegációnak" - jelentette ki az [origo]-nak a magyar csoport harmadik tagja, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, aki szintén magánútnak tekinti a látogatást. Hogy mégis hogyan ált össze a sok különböző magánút egy ilyen csoporttá, arra azt mondta: "az emirátusok nézőpontjából egyelőre még nem vagyunk jelentős partnerek, ezért volt érdemes az azonos érdekű felek erőit egyeztetni, és együttműködni egy ilyen kiutazás során". Azt nem részletezte, hogy milyen közös érdeke lehet neki mint egy magáncég vezetőjének, valamint a miniszterelnöki tanácsadónak és az elvileg szintén magánúton járó Rogánnak.

Mindenkinek megvolt a saját külön témája, amivel a partnereik elé álltak - mondta Szalay-Bobrovniczky, de arról nem akart beszélni, hogy útitársai milyen ügyeket adtak elő. Saját tárgyalásairól mindössze annyit árult el, hogy a Századvég nemzetközi kapcsolatépítésért felelős vezetőjeként kutatási és oktatási intézményekkel vette fel a kapcsolatot, és a befektetési közeget térképezte fel. "A Századvég nemzetközi gazdaságfejlesztéssel is foglalkozik, az Egyesült Arab Emírségek pedig igen gazdag állam, jelentős befektető a világgazdaságban. Egy gazdaságkutatónak fontos, hogy pontosan lásson ezen a területen" - mondta.

Gazdag ország

Az Egyesült Arab Emírségek olajvagyonának és az abból kiépített, virágzó gazdaságának köszönhetően az egyik leggazdagabb ország: egy főre jutó GDP-je 2011-ben 48 500 dollár volt, ezzel tizedik a világon. A CIA World Factbook adatai szerint 2009-ben a világ negyedik legnagyobb olajexportőre és 26. legnagyobb gázexportőre volt, költségvetési egyenlege folyamatosan pozitív. Gazdaságát mára sikerült sokszínűvé tennie, hatalmas olajbevételei csak a nemzeti össztermék 25 százalékát teszik ki, a többi iparág, így a turizmus és a bankszektor már felzárkózott mellé.



Szalay-Bobrovniczky azt állította, hogy ügyeik összhangban álltak egymással, és voltak találkozók, amelyeken egyszerre, együtt adták elő mondanivalójukat az arab partnereknek. "Egy magyar érdek van, furcsa is lenne, ha egymásnak ellentmondó ügyekkel utaztunk volna ki" - mondta. Szerinte mindenkihez más-más témakörök tartoztak: "vannak kapcsolatok, akikkel én viszem tovább az ügyeket, vannak, akikkel a többiek".

Lehet, hogy ott sem voltak

Mivel a látogatást magánútnak tekinti, Szalay-Bobrovniczky Kristóf sem akart részleteket elárulni arról, hogy milyen szervezetekkel és tisztviselőkkel találkoztak. A tárgyalásokat abszolút sikeresnek tartja, és azok remélhetőleg hosszú távú, tartós együttműködéseket eredményeznek majd.

Forrás: Gulf Medical University
A GMU makettjeit nézegeti a küldöttségvezető Arpad Khabon

Szalay-Bobrovniczky felesége, Szentkirályi Alexandra, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja az [origo]-nak azt mondta, neki semmi köze nem volt a delegációhoz, tisztán magánúton tartózkodott az emirátusokban, és nem is vett részt az arab vezetőkkel folytatott tárgyalásokon. Együtt utazott ki a csoporttal, de a tárgyalások után férjével még kint maradt néhány napra. Bár rákerült az arab hírügynökségek által közzétett fotókra, nem is emlékezett pontosan, hogy milyen intézményben készült a fotó a csoportjukról. "Fényképeztek, mi mosolyogtunk, ennyi történt" - mondta.

Szentkirályi arról nem akart nyilatkozni, hogy férje vagy a delegáció többi tagja milyen ügyben járt az emirátusokban, még a csoport pontos összetételéről sem akart beszélni. "A többiektől kell megkérdezni, hogy ott voltak-e, lehet, hogy ott sem voltak, csak a szemem káprázott" - mondta. "De komolyra fordítva a szót, valóban nem tisztem mások hollétéről nyilatkozni" - tette hozzá.