[origo] itthon
Az orvos ma sem vizsgálná meg az átfagyott embert
[origo]|2012. 02. 08., 12:14|Nem alakult volna másként akkor sem, ha megvizsgálom - mondta az [origo]-nak Garabonc háziorvosa, aki kórház helyett hajléktalanszállóra küldte azt a férfit, aki három nap múlva tüdőgyulladásban meghalt.
Az ügyeletes orvos utasítására kórház helyett hajléktalanszállóra vitték azt a 42 éves férfit, akire idősebb, kihűlés miatt meghalt lakótársának holttestével együtt találtak rá a Zala megyei Garaboncon szombaton. Később kiderült, hogy tüdőgyulladása van, de a kórházban életét vesztette, mert már nem tudtak rajta segíteni.
A 42 éves férfi gyakran töltötte az idejét abban a szoba-konyhás házban, melyben a holtan talált férfi albérlőként lakott - mondta az [origo]-nak kedden Garabonc független polgármestere. Koma László elmondása szerint szombaton a ház főbérlője tőle kért segítséget, amikor észrevette, hogy az egyik férfi a házban meghalt, a másik pedig nagyon rossz állapotban van.
Koma László a főbérlővel együtt átment a házba, ahol találkozott a telefonon kihívott ügyeletes orvossal. A polgármester szerint az orvos megállapította, hogy az idősebb, földön fekvő férfi elhunyt, de a másik férfit nem vizsgálta meg, csak annyit mondott, hogy vele nincs semmi probléma, majd felmelegszik, vigyék fűtött helyre.
A helyszínre kihívott háziorvos, Tarnai Zsuzsanna azt mondta az [origo]-nak szerdán, hogy nem látta akut, orvosi ellátásra szükséges állapotban a férfit. Mint mondta, a téli időjárásnak megfelelően volt felöltözve, és bár gyenge lábakon állt, nem köhögött, és lázas sem volt. Ezt abból állapította meg, hogy fogta a férfi kezét, miközben kisegítette a szobából. "Nem hozzá hívtak ki, minden utamba esőt nem vizsgálok meg mínusz tíz fokban, és ezt ő nem is kérte" - fogalmazott.
Koma László polgármester szerint a kiérkező rendőrök mentőt akartak hívni a férfihoz, hogy kórházba vitessék, de a mentősök azt mondták, csak akkor jönnek ki, ha az ügyeletes orvos beutalót ad - ez pedig nem történt meg.
Tarnai Zsuzsanna erre azt mondta, hogy nem tartja indokoltnak a mentők kihívását csak azért, hogy valakit meleg helyre vigyenek, így ma sem döntene másként. A háziorvos szerint a mentő az akut betegekért van, itt pedig krónikus állapotról volt szó.
Elmondása szerint az elhunyt férfi "Garabonc hajléktalanja" volt, alkoholizmusa ismert volt, és látszottak rajta az alkohol okozta agyi leépülés tünetei "Nem tudta elmondani, hogy mi történt, vagy, hogy mióta ült a halott mellett" - magyarázta a szombati eseményeket az orvos.
Tarnai Zsuzsanna szerint a férfit a szembe házban lakó szüleihez kísérték, de azok nem engedték be őket a házba. A Zala Megyei Rendőrkapitányság az [origo]-nak azt mondta, hogy a szülői elutasítás után az orvos azt javasolta, hogy a férfit vigyék hajléktalanszállóba. A hajléktalanszálló vezetője elmondta, hogy a férfi hétfőn hajnalban rosszul lett, légzési nehézségei miatt mentőt hívtak hozzá, és elvitték a nagykanizsai kórházba. A beteg férfi itt hunyt el, halálának oka tüdőgyulladás volt, illetve annak szövődményei.
A rendőrség vizsgálatot indított a haláleset körülményeinek tisztázására, bár Tarnai Zsuzsanna erről egyelőre nem tud, de ha szólnak neki, "akkor majd válaszol a kérdésekre". Tarnai szerint semmi sem alakult volna másként akkor sem, ha ő akkor megvizsgálja a férfit. "Ha volt tüdőgyulladása, akkor az már jó pár napja kezdődött, hiszen "hetek óta fűtetlen lakásokban volt valahol a hegyen".
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Lebénultak a magyar bankok
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?