[origo] itthon

100
90

Megkezdődött a "battonyai rém" pere

MTI|[origo]|2012. 02. 09., 18:29|Utolsó módosítás:2012. 02. 09., 18:53|

Nem akarta megölni a vele közösülő nőt, de elveszítette önuralmát, ezért fojtotta meg áldozatát a battonyai rémként ismert férfi - mondta a vádlott büntetőperének első tárgyalási napján. A férfit többek között aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés és erőszakos közösülés kísérletével vádolják.

JÁTSSZ ONLINE!

Csütörtökön tartották a Gyulai Törvényszéken a "battonyai rémként" ismert férfi büntetőperének első tárgyalási napját. A vádlott az ügyészség szerint 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, egy hónappal később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták.

T. István 1995-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében megölt egy fiatal lányt, amiért a bíróság tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte. Szabadulása után követte el az újabb két bűncselekményt. A Békés Megyei Főügyészség a férfit 2010 júliusában elkövetett tette miatt aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolja, az egy hónappal későbbi tette miatt pedig emberölés előkészületének bűntettével és erőszakos közösülés kísérletével.

A vádirat szerint a férfi Battonyán 2010 júliusában egy reggel telefonon a lakására hívta a későbbi sértettet, hogy ellenszolgáltatásért közösüljön vele. A vádlott az aktus közben a nő nyakát szorította, majd egy erős mozdulattal megfojtotta. A holttestet a ház hátsó udvarára vitte, két zsákot húzott rá, és a melléképület közelében elásta. A vádlott 2010 augusztusában felfigyelt egy másik nőre, elhatározta, hogy megkínozza és megerőszakolja, majd megöli. A sértettet egy telep területére rángatta, és megkötözte, de a cselekményt nem tudta befejezni, mert egy arra járó férfi megakadályozta.

A vádlott beismerte, hogy megölte az első sértettet, majd a holttestét elásta. Azt mondta, nem akarta a nőt megölni, de elveszítette az önuralmát, "nem odafigyelés" miatt fojtotta meg a nőt, aki ellenszolgáltatásért rendszeresen közösült vele. A vádlott vallomásában beismerte egy hónappal későbbi tettét is.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »