Nincs vevő a lepusztult fővárosi kórházi épületekre

Vágólapra másolva!
Több száz millió forintot költenek 12 üresen álló kórházi épületre a fővárosban, az eladásukból milliárdos bevételre tehet szert a magyar állam - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Több mint egy tucat értékes fővárosi, egykori egészségügyi ingatlan áll kihasználatlanul, az eladásukból remélt milliárdos bevétel egyelőre távoli. Közben az őrzésük évi több száz millió forintba kerül - írja a csütörtöki Világgazdaság. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tizenkét olyan ingatlant tart nyilván, amelyek nem is olyan régen még egészségügyi célokat szolgáltak, de már évek óta üresen állnak. Az MNV nem adott konkrét választ arra, milyen piaci értéket képviselnek most ezek az ingatlanok, de a legnagyobb ellenzéki párt több publikációban is 70 milliárd forintra tette ezt az összeget - írja a lap.

Azt, hogy a több tíz milliárdos becslés nem túlzás, bizonyítja, hogy számos igen értékes épület, vagy inkább telek szerepel a listán, mivel az építmények meglehetősen lerobbant állapotban vannak. Ezek fenntartása évente mintegy 180 millió forint kiadást jelent. Az az összeg azonban, amely a jelenleg kihasználatlanul álló, egykori budapesti egészségügyi ingatlanok őrzésére megy el, ennél is tetemesebb.

Az üresen álló ingatlanok az OPNI, a Szabolcs utcai kórház, a Városligeti fasoron lévő, volt BM-kórház, a Budakeszi úti kórház, a Szilas utca 6., a Béla király út 18-20., a Mártonhegyi út 6., a Halmi u. 40.-ben lévő volt vérellátó, a volt nővérszálló, a MÁV-kórház, valamint az Eötvös utca 2.-ben és a Normafa utca 20. alatt lévő volt kórházak.

Egyelőre nincs hivatalos állásfoglalás arról, hogy az év elején az államhoz került egészségügyi intézmények közül melyek értékesítése, esetleg kiürítése és későbbi eladása jöhet szóba - írja a lap. Az ellenzék szerint mindenesetre a 12 átvett fővárosi kórházzal százmilliárdos vagyonhoz jutott az állam.