Halálra gázolt egy embert a villamos Budapesten

Forgalomból kivont, UV típusú villamosok állnak a BKV angyalföldi remízében
Vágólapra másolva!
Két embert ütött el a villamos a főváros XI. kerületében, egyikük meghalt.
Vágólapra másolva!

Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor elgázolta őket egy villamos pénteken Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla út és a Ballagi Mór utca sarkánál.

Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese szerint két embert elütött a villamos, egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik valószínűleg könnyebb sérüléseket szenvedett, őt kórházba szállították.

Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset miatt a 19-es és a 49-es villamosok a Móricz Zsigmond körtér és a Kelenföldi pályaudvar között nem közlekednek, ezen a szakaszon pótlóbuszok járnak.