Gyurcsány is évértékelő beszédet tart

Vágólapra másolva!
Évértékelő beszédet tart a jövő héten Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. 2005 óta teszi ezt, de Orbán Viktor, aki idén február 7-én értékelte az elmúlt évet, már 1999-ben bevezette ezt a szokást.
Vágólapra másolva!

Február 21-én egy VII. kerületi hotelben Gyurcsány Ferenc 2009-ben lemondott korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője évértékelő beszédet mond. Az eseményre szóló meghívó szerint Gyurcsány 2005 óta minden évben tart évértékelő beszédet.

Az évértékelő beszédek hagyománya elsősorban Orbán Viktorhoz kötődik, aki miniszterelnökként, majd a Fidesz elnökeként ellenzékben is minden évben tartott évértékelőt, és idén februárban már a tizennegyedik ilyen beszédét mondta el.

Gyurcsány évértékelő beszédének helyszíne 2005 és 2009 között az Országgyűlés volt, 2010-ben a Demokratikus Charta rendezvényén a Körcsarnokban, 2011-ben a Corinthia Grand Hotel Royal szállóban tartotta az értékelést. Az idén a Best Western Hotel Hungaria lesz a helyszín. A hallgatóság "baloldali értelmiségiekből" és MSZP-vezetőkből áll 2010 óta a meghívó szerint.