Meztelen nőt vetett be a rendőrök ellen két körözött férfi

Vágólapra másolva!
Szökni akart, ezért egy pucéran futkosó nővel próbálta elterelni egy bűnbanda két lopással gyanúsított tagja a Veszprém megyei rendőrök figyelmét.
Vágólapra másolva!

A Balatonalmádi Rendőrkapitányságra tavaly májusában érkezett feljelentés arról, hogy feltörték egy felsőörsi pince kamráját és onnan nagy értékű kisgépeket tulajdonítottak el - írja a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye. A nyomozás közben kiderült, hogy egy bűnbandáról van szó, akiknek tagjaira több mint negyven rendbeli lopás róható.

Az elkövetők egy része ellen öt körözés is érvényben volt. Az időközben hétfősre duzzadt bűnbandából öt személyt már korábban elfogtak a rendőrök, két férfit azonban még keresték.

Szerda hajnalban a rendőrök körbezárták a területet, ahol a két keresett személy feltehetően tartózkodott. Az akció közben az egyik melléképületből egy meztelen nő szaladt ki, hogy elterelje a rendőrök figyelmét. A nyomozók figyelmének elterelése nem sikerült: elfogták az éppen szökni próbáló 32 éves férfit és 15 éves társát.