Továbbra sem ül az Ellenzéki Kerekasztalhoz az LMP

Vágólapra másolva!
A megbeszélésekre és az együttműködésre hajlandó, de a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal munkájában továbbra sem akar részt venni az LMP - derült ki, miután az ellenzéki párt delegációja a Magyar Szolidaritás Mozgalommal egyeztetett .
Vágólapra másolva!

Az LMP delegációja csütörtökön a Magyar Szolidaritás Mozgalom fővárosi központjában tárgyalt a két szervezet közötti esetleges jövőbeni együttműködési lehetőségekről, de konkrétumokban egyelőre nem állapodtak meg.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője a találkozó után azt mondta, hogy a megbeszélés elsősorban a bizalom megerősítéséről szólt, illetve az együttműködés lehetséges keretei mellett megpróbálták közösen értékelni az ellenzék előtt álló feladatokat és a parlament tavaszi ülésszakának várható eseményeit. A megbeszélésen a frakcióvezető tájékoztatása szerint szóba kerültek a márciusi demonstrációk és az LMP népszavazási kezdeményezése is.

Jávor Benedek kitárt arra is, hogy bár az egyeztetésen szóba került a Magyar Szolidaritás Mozgalom által előkészített Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal kérdése is, az LMP január végi kongresszusi állásfoglalásának megfelelően a párt ennek munkájában nem vesz részt. (A kongresszus arról is döntött, hogy az LMP önállóan készül a következő parlamenti választásra, mert az országgyűlés jelenlegi pártjai között nem találnak olyan partnert, amellyel a ciklus hátralévő részében a "rendszeresen egyeztetett ellenzéki együttműködésnek értelme lenne".)

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke szerint a megbeszélésen egyértelműsítették, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom célja a kormány leváltása, aminek érdekében bármely, maga elé hasonló célokat kitűző demokratikus ellenzéki erővel készek együttműködni.

Kónya Péter arról is beszélt, hogy a tavaszi parlamenti munkával kapcsolatban a mozgalom is szükségesnek tartja az együttműködést és az LMP népszavazási kezdeményezéseiről is megkérdezik saját tagságukat.

A megbeszélésen a Magyar Szolidaritás Mozgalom részéről Kónya Péter, Székely Tamás és Székely János társelnökök vettek részt, az LMP-t pedig Jávor Benedek frakcióvezető mellett, Dorosz Dávid, Szabó Tímea és Vágó Gábor képviselték.