[origo] itthon

100
90

Folytatódott a szocpolcsalás 202 vádlottjának tárgyalása

MTI|2012. 02. 16., 19:08|Utolsó módosítás:2012. 02. 16., 19:39|

A vádlottak - köztük a szerencsi polgármesteri hivatal korábbi osztályvezetője, több ügyvéd és építési vállalkozó - 2005 és 2007 között jogtalanul vettek fel állami támogatást, majd lakhatatlan társasházakat építettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forint.

Hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt csütörtökön a vádirat ismertetésével folytatódott a csaknem két évvel ezelőtt kezdődött, taktaközi szocpolcsalásként ismertté vált ügy tárgyalása a Miskolci Törvényszéken. Az ügyészség Cs. Bélát, a szerencsi polgármesteri hivatal volt osztályvezetőjét és 201 társát vádolja.

A vádlottak között vannak pénzintézeti alkalmazottak, ügyvédek, a házakat tervező építészmérnökök, építtetők és építési vállalkozók is. A 2005-2007-es időszakra tehető, szocpolcsalásként ismertté vált ügyben a nyomozást 2007 elején kezdte meg a rendőrség. A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forintra tehető, ennyivel károsították meg az államot úgy, hogy olyan családokat kerestek meg, amelyek jogosultak voltak a szocpol felvételére.

Kitöltötték a nevükben az igénylőlapokat, elintézték, hogy a bank elfogadja a kérelmet. Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron, Tiszalúcon és Megyaszón több olyan társasházat építettek fel - összesen 43-at -, amelyek lakhatatlanok voltak. Társasházanként 2-4 lakásról van szó, ezek között volt olyan, amelyik csak négy falból és a tetőből állt. Amelyik felépült, az is életveszélyes vagy lakhatatlan állapotban volt, az építési hatóság azonban megadta az engedélyt ezekre az épületekre.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »