Kuruzslás miatt is vádat emeltek Geréb Ágnes ellen

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a foglalkozásától eltiltott, és másodfokon két év fogházra ítélt szülész-nőgyógyász eltiltása alatt rendszeresen terhesgondozást végzett, illetve intézményi kereteken kívül szervezett meg és vezetett le szüléseket.
Vágólapra másolva!

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és kuruzslás miatt emelt vádat a II. és III. kerületi ügyészség Geréb Ágnes ellen.

A vádirat szerint a szülész-nőgyógyász, akit a bíróság 2007 októberében három évre eltiltott foglalkozása gyakorlásától, az eltiltás hatálya alatt rendszeresen szülész-nőgyógyászi, valamint háziorvosi kompetenciába tartozó terhesgondozási tevékenységet végzett, illetve előre tervezetten intézményi kereteken kívül szervezett meg és vezetett le szüléseket - közölte az ügyészség.

A közlemény szerint Geréb Ágnes 2009 szeptemberében, 2010 májusában és 2010 októberében a foglalkozási szabályok megszegése miatt mind a szülő nők, mind pedig a magzatok életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki.

A vádemeléskor Geréb Ágnes házi őrizetben volt, az ügyészség az őrizet meghosszabbítását kérte.

A Fővárosi Ítélőtábla két hete két év fogházbüntetés mellett a korábbi öt helyett tíz évre tiltotta el szakmájától Geréb Ágnest. A szülész feltételes szabadságra sem bocsátható. Geréb kegyelmet kér Schmitt Pál köztársasági elnöktől.