Csak a latyak miatt úszta meg Kolontár az újabb vörös porzuhanyt

Vörösiszap, Kolontár, az erős szél az ajkai timföldgyár területéről származó vörösiszapporral lepte be Kolontár környéké
Vágólapra másolva!
Bár szombaton is erős szél volt, Kolontárt nem borította be újra a vörösiszap-tározóból kihordott vörös por. A településnek az volt a szerencséja, hogy az elolvadt hó miatt még nem száraz a tározóban ülepedő vörös por - mondta az [origo]-nak a kolontári polgármester. A kiporzás ugyanakkor szerinte csak napok kérdése.
Vágólapra másolva!

Erős volt a szél Kolontáron szombaton, de ma nem porzott ki a vörösiszap tározó, mert a beleolvadt hó miatt még nedves a teteje - mondta az [origo]-nak Kolontár polgármestere, Tili Károly. Ugyanakkor ha a következő napokban nem lesz csapadék, de marad az erős szél, akkor az megint kihordja majd a település egy részére a vörös port.

Egy hete ez már megtörtént: akkor a rendkívül erős szél az ajkai timföldgyár területéről származó vörös porral lepte be Kolontár belterületét és a településhez tartozó Lőrintepusztát. A vörösiszapport az elmúlt napokban a szél az utakra hordta, ettől azok balesetveszélyessé váltak. Az egész környék úgy nézett ki, mint 2010 október 4-én, a katasztrófa napján. A harminc lakosú Lőrintepusztáról a gyerekeket nem is merték iskolába engedni a szüleik. A kolontári Kossuth utcában és Arany János utcában azóta sokáig piroslott a hó teteje a portól - tette hozzá.

Az egyelőre megoldatlan problémát az okozza, hogy a vörösiszap katasztrófa után a Mal Zrt. technológiát váltott: ezért és a hatósági előírások miatt nem lehet víz a tározókban. A timföldgyártás mellékterméke azóta a száraz vörösiszap, amelyet teherautóval szállítanak a kijelölt lerakókba. Korábban, évtizedekig hatósági előírás alapján - éppen a kiporzás megakadályozása érdekében - meghatározott mennyiségű vízzel fedték le az iszapot, de a jelenlegi előírás szerint földdel borítják be a tározóban elhelyezett anyagot, majd növényzet telepítésével védekeznek a porzás ellen. A tározó felületének beborítása azonban egyelőre hiányos.

Forrás: MTI/Nagy Lajos
Vörös hó Kolontáron - 2012 február, másfél évvel az iszapkatasztrófa után

A polgármester szerint mindenképpen megoldást kell találni az erős kiporzás megakadályozására, mert ez a szél miatt időről-időre megismétlődik. Tili Károly az [origo]-nak azt mondta, március 2-án Székesfehérváron tanácskozni fognak az ügyben illetékesek, köztük a bányakapitányság. A Mal Zrt. képviselőjének addigra megoldási tervet kell készítenie.

A kiporzás Tili szerint nem fenyegeti az egész falut, hanem csak a "szélirányban", a tározóhoz legközelebb élő mintegy harminc embert. A roma családok sajnos egyelőre nem tehetnek mást, mint hogy erős szélben nem jönnek ki a házaikból - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy már tavaly is kért segítséget, hogy ezeket a családokat el lehessen költöztetni a tározó közeléből addig, amíg megnyugtató megoldás születik, de nem kapott segítséget.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben folyó büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, és több száz ház lakhatatlanná vált.