Életfogytiglant kapott a karmacsi takarék kirablója

Vágólapra másolva!
Legkorábban húsz év múlva szabadulhat feltételesen az a férfi, aki alig egy hónappal szabadulása után 2010 őszén egy zalaegerszegi takarékszövetkezetből közel 900 ezer forintot lopott.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki másfél évvel ezelőtt 859 ezer forintot zsákmányolva kirabolta a karmacsi takarékszövetkezeti fiókot - mondta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője. Beznicza Árpád közölte: L. Józsefet hétfőn erőszakos, többszörös visszaesőként ítélte el első fokon, büntetéséből legkorábban 20 év múlva szabadulhat feltételesen.

A férfi 2010 októberében szabadult a rablás bűntette miatt rá többszörös visszaesőként kiszabott hétéves fegyházbüntetéséből. Alig egy hónappal szabadulása után Karmacson fegyvernek látszó tárggyal rabolta ki az egyik zalai takarékszövetkezet ottani kirendeltségét. Az alkalmazottat - mivel meg akarta nyomni a riasztógombot - a férfi megfenyegette, hogy "ne szórakozzon, mert különben agyonlövi". A fenyegetés hatására a fiók dolgozója átadta a páncélszekrényen kívül tárolt 859 ezer forintot, majd a rabló elmenekült.