Kézigránátos támadót keresnek Budapesten

Vágólapra másolva!
A rendőrség kiderítette, hogy ugyanaz a tettes helyezhetett el januárban gránátot kertes házak garázsainál.
Vágólapra másolva!

Ötmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Budapesten történt két kézigránátos robbantás ügyében az országos rendőrfőkapitány - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hétfőn a rendőrség honlapján.

Az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt - olvasható a Police.hu oldalon. Mint írták, a rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető januárban két esetben - január 9-én reggel fél nyolckor a XII. kerületi Eötvös utcában és január 22-én délelőtt fél tízkor a XIV. kerületi Bonyhádi utcában - kertes lakóházak távirányítóval működő kertkapujába kézigránátot helyezett el, s azok a kapuk nyitásakor felrobbantak.

Hozzátették, hogy a bűncselekmények során személyi sérülés nem történt. A közlés szerint a bűncselekmények "kriminalisztikai jegyei arra utalnak, hogy az elkövető feltehetően ugyanazon személy".

Az [origo] megkereste az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodát, ahol a nyomozás érdekeire hivatkozva nem voltak hajlandóak válaszolni azokra kérdésekre, hogy a robbantások konkrét célszemélyek ellen irányultak, vagy hogy melyek voltak azok a konkrét kriminalisztikai jegyek, amelyekből azt gondolják, hogy ugyanazon személy követte el a robbantásokat.

Egy bírósági eljárást akarhattak befolyásolni

Az Eötvös utcai robbanás után az első jelentések még valóban arról szóltak, hogy kézigránát robbant egy garázsnál. Később azonban olyan hírek jelentek meg, hogy valójában egy autó alváza alá erősített, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe. A Hír24 értesülése szerint az autó tulajdonosa az Eclipse Zrt. informatikusaként dolgozott korábban. A robbantástól az autóban több százezer forintnyi kár keletkezett, de senki nem sérült meg.

A lap nem zárta ki, hogy a merénylettel esetleg befolyásolni kívánták a cég ellen folyamatban lévő bírósági eljárás kimenetelét. Az Eclipse Zrt ügy vádiratát decemberben nyújtotta be a bíróságra a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint az Eclipse Zrt. 2005 szeptembere és 2009 januárja között több nagy értékű, informatikai tárgyú közbeszerzési pályázatot nyert el. A 12 vádlott 2007-től azért, hogy a cég árbevétele után megfizetendő általános forgalmi adót csökkentse, fiktív alvállalkozói szerződéseket kötöttek több céggel is. A cégektől később fiktív számlákat fogadtak be, amivel az államnak legalább 1,3 milliárd forint kára keletkezett.

A Hír24-nek januárban, az Eötvös utcai robbantás után annyit mondtak: az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya nyomoz. A rendőrség sajtóosztályán a nyomozás érdekeire hivatkozva a lappal csupán annyit közöltek, hogy volt intézkedés a helyszínen.