Levelet írt a bíróságnak a fekete sereg szökésben lévő vezére

Vágólapra másolva!
Elfogultsággal vádolja a bíróságot M. Róbert, az úgynevezett fekete sereg vezetője. Egy levélben azt állítja, egykori társai érdekből vallanak ellene.
Vágólapra másolva!

Levelet küldött az ügyében másodfokon eljáró bíróságnak a szökésben lévő M. Róbert, akit a fekete seregként emlegetett bűnszervezet vezetőjeként elkövetett bűncselekményei miatt első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek - derült ki kedden a Debreceni Ítélőtáblán, a fellebbviteli tárgyalássorozat második napján.

Koszta János, a debreceni táblabíróság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: az elsőrendű vádlott, M. Róbert édesanyja hétfőn, a tárgyalás után a biztonsági szolgálatnak átadott egy levelet, amelyet eljuttattak a bírói tanácshoz. Balla Lajos bíró a keddi tárgyaláson ismertette a levelet. M. Róbert egyebek mellett azt írta, hogy vádlott-társai érdekből vallottak ellene, és nem mondtak igazat, amikor bűnszervezetről beszéltek. Egy korábbi nyíregyházi esettel kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy abban az ügyben megszüntették ellene az eljárást.

M. Róbert levelében arra nem tért ki, hogy hol tartózkodik, szökését viszont megindokolta: a bíróság szerinte elfogult volt vele szemben, és tartott attól, hogy súlyos ítéletet kaphat.

A fellebbviteli főügyész jelezte, hogy perbeszédét nem módosítja, esetleg válaszbeszédében tér ki a levélre, míg az első rendű vádlott védője bizonyítási indítványként terjesztette elő a benne foglaltakat.

A fekete seregként elhíresült bűnszervezet tagjainak másodfokú tárgyalása kedden rendkívüli biztonsági intézkedések között, kommandósok jelenlétében, a védők perbeszédeivel folytatódik a Debreceni Ítélőtáblán.

A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények - egyebek mellett zsarolás, csalás, prostitúcióra kényszerítés, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés - miatt indult büntetőügyben az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság M. Róbertet tényleges életfogytiglanra, 28 társának többségét pedig másféltől tizenöt évig tartó fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélte.