Nem érdeklik a cégeket a közmunkások

Vágólapra másolva!
Egyelőre főleg az önkormányzatok alkalmazzák helyi jellegű munkákra a közmunkásokat, a cégek kedvét várhatóan a nyári mezőgazdasági idénymunkák hozzák majd meg - írja a keddi Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az alacsony közmunkás-minimálbér sem hozta meg az üzleti szféra kedvét a közfoglalkoztatottak alkalmazásához, noha a program deklarált célja a versenyszférában történő mielőbbi elhelyezkedés - írta a Világgazdaság kedden. Az idén januárban összesen 25 500 főnyi munkaerőre jelentettek be igényt a munkaügyi kirendeltségekhez a cégek, ám az állásoknak csupán harmada volt támogatás nélküli munkalehetőség, és az állásajánlatok elsősorban a fejlettebb régiókból, illetve városokból (Budapestről, Győr-Moson-Sopron megyéből, illetve Zalából) érkeznek. Az ország többi részét, különösen az északkeleti megyéket a támogatott álláshelyek uralják, amelyek döntően közmunkásokat takarnak.

A közfoglalkoztatottakat elvileg korlátlan számban vehetik át a cégek, de a várható alacsonyabb bérköltség sem tűnik elég vonzónak. A lap megjegyzése szerint ennek egyik magyarázata, hogy csak létszámbővítés keretében vehetnek fel közmunkásokat, ha hagyományos dolgozók elbocsátása után vesz fel egy cég közmunkásokat, akkor azt kockáztatja, hogy nem rendezett munkaügyi kapcsolatokat állapítanak meg nála, és így közbeszerzési pályázatait is elbukhatja.

A közfoglalkoztatottakat jelenleg főként a költségeket az államra teljesen továbbhárító önkormányzatok foglalkoztatják. Az önkormányzatok a közmunkásokat a helyi igényeknek megfelelően mezőgazdasági tevékenységre, útkarbantartásra, belvízelvezető rendszerek kiépítésére vagy illegális szemétlerakók felszámolására alkalmazzák. A Világgazdaság szerint a cégek kedvét a közmunkások alkalmazására várhatóan a nyári mezőgazdasági idénymunkák hozhatják majd meg.