Szócskának panaszkodtak az egészségügyi dolgozók

Vágólapra másolva!
A túl sok betegre, a kevés pénzre és a munkavégzés legalapvetőbb feltételeinek hiányára panaszkodtak az egészségügyi dolgozók Szócska Miklós államtitkárnak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szombati nagygyűlésén. Szócska megígérte, hogy utánanéz a panaszoknak, de a béremelés konkrét összegeiről nem beszélt.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi szakdolgozók kormányzati garanciát kérnek arra, hogy még ebben az évben megoldják a legégetőbb problémáikat, rendezik anyagi és munkakörülményeiket, valamint a szakmai kompetenciáik körét. Erről szóló nyílt levelüket Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a köztestület szombati budapesti nagygyűlésén átadta Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak.

Balogh Zoltán szerint elfogadhatatlan, hogy egy ápoló egy műszakban 40-60 beteget lásson el egyedül vagy másodmagával. Emellett már a szakdolgozók átlagéletkora is megközelíti az 50 évet, és utánpótlásuk kritikus helyzetben van. "Más ágazatokhoz képest a munkabérüket tekintve egyre jobban leszakadnak, a csaknem százezer egészségügy szakdolgozó nagyjából négyötöde a garantált bérminimum összegéből él" - mondta Balogh Zoltán. Szerinte az egészségügyi dolgozók számára kidolgozott életpályamodell nélkül már rövid távon sem garantálható a biztonságos betegellátás.

A MESZK nagygyűlésén csaknem négyezren vettek részt. Közülük többen is felszólaltak, hogy ismertessék a szakdolgozók problémáit, kérdéseket intézzenek az egészségügyi államtitkárhoz, illetve a kormányhoz. Irinyi Tamás, a MESZK Csongrád megyei területi szervezetének elnöke elmondta, hogy a bértábla, amely szerint jelenleg dolgoznak, nem veszi figyelembe sem a végzettséget, sem a pályán eltöltött évek számát. Szerinte van, aki 62 évesen is emelgeti a 120 kilós betegeket, de 42 év munkaviszony után csak minimálbért kap, cafeteria nélkül. Ráadásul vannak helyek, ahol még a munkavégzés legalapvetőbb feltételei is hiányoznak, ezért a szakdolgozók otthonról visznek be eszközöket.

A felszólalók azt mondták, szeretnék, ha a mindenkori minimálbér helyett 140 ezer forint lenne a bértábla alapja. Szócska Miklós államtitkár az elhangzottakra reagálva azt mondta, hogy még az utolsó számításokat végzik, ezért a mostani béremelés konkrét összegeiről továbbra sem beszélt. A bérfelzárkóztatás első lépése hamarosan a kormány elé kerül, és a Nemzetgazdasági Minisztériumban is folyamatosan foglalkoznak az életpályamodell közép- és hosszú távú stratégiájával. Szócska szerint olyan bértáblán dolgoznak, amely figyelembe veszi a szakmai végzettséget és az eltöltött évek számát.

Az államtitkár arra konkrét ígéretet tett, hogy az emberi erőforrás fejlesztésére rendelkezésre álló uniós forrásokból még ebben az évben rendezni fogják a szakmai kompetenciákat. A munkakörülményekkel kapcsolatban felmerült problémákra felelve azt mondta:, hogy már hétfőn átnézeti az ápolási eszközfejlesztésre szolgáló pályázati kiírásokat. Hamarosan létrehoznak egy új, úgynevezett országos főápolói tisztséget is, betöltője többek között az ápolási munka szervezéséért, továbbá a szakképzési rendszer fejlesztéséért lesz felelős.

Szócska Miklós azt is kijelentette, hogy az egészségügyi struktúra átszervezése nem fog létszámleépítéssel járni, átcsoportosítások ugyanakkor lehetnek, de az egészségügyben mindenki munkájára számítanak.