hirdetés

Nem lehet már halogatni a szembenézést a múlttal

2012.03.08. 6:58

Egyelőre a Fideszben sem tudják, hogyan néz ki saját javaslatuk az állambiztonsági akták nyilvánosságra hozataláról, bár az ígéretek szerint másfél hét múlva a frakció elkezd vitázni a kérdésről. Több elképzelés is van arról, hogyan lehetne lezárni az ügynökügyeket, de az átfogó koncepcióról csak egy szűk kör tudhat. Bár az iratok nyilvánosságát egyre több kormánypárti képviselő sürgeti, ők maguk is szinte kizártnak tartják a teljes közzétételt. A parlament a rendszerváltás óta legalább tizenkétszer futott neki az ügynökmúlt rendezésének, de végleges megoldás egyszer sem született.

"Bizakodom, hogy az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételére irányuló indítványt elutasító parlamenti döntés nem egy egyszeri, időn túli dobásként értékelendő" - így kommentálta saját honlapján a fideszes Bencsik János volt energetikai államtitkár annak a február 20-ai parlamenti szavazásnak az eredményét, amellyel a kormánypárti többség elutasította, hogy napirendre vegyék az LMP-s Schiffer Andrásnak az ügynökiratok megismerését lehetővé tevő javaslatát.

Az előterjesztésre, amely teljes egészében megismerhetővé tette volna az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat, tizenkilenc fideszes és öt KDNP-s képviselő - köztük Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa államtitkárok, valamint Gulyás Gergely, L. Simon László és Bencsik János - szavazott igennel, huszonnyolcan pedig - köztük Halász János, Soltész Miklós és Szatmári Kristóf államtitkárok - tartózkodtak a kormánypárti padsorokban.

A frakciótöbbséggel szemben szavazó, az [origo] által megkérdezett képviselők egybehangzóan szimbolikusnak nevezték és belső meggyőződésükkel indokolták "igen" voksaikat, mondván, "a kérdést nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni".

Forrás: MTI

Ezt a szőnyeg alá söprést kérte számon hétfőn Orbán Viktoron a parlamentben a jobbikos Mirkóczki Ádám, arra figyelmeztetve a miniszterelnököt, hogy Magyarország az utolsó posztkommunista ország, ahol a mai napig nem rendezték az ügynökakták nyilvánosságát, és az emiatti szégyen "a második Orbán-kormányra is rá fog égni".

A miniszterelnök válaszában azzal hárította el a felelősséget, hogy a megoldás mikéntjéről komoly vita zajlik a kormánypárti frakcióban, és "amíg a vitát nem zárjuk le, addig nem is tudunk előállni olyan megoldási javaslattal, amely megfelelne".

Nem lehet tovább halogatni

A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportjában valójában csak a múlt héten kezdődött vita az ügynökkérdésről, akkor is elsősorban azért, mert Lázár János frakcióvezető újságírói kérdésre egy sajtótájékoztatón azt mondta, ő támogatta volna az ügynökügy rendezését, de álláspontjával kisebbségben van a saját képviselőcsoportjában. A Hvg.hu információi szerint a kormánypárti képviselők körében kiverte a biztosítékot a frakcióvezető nyilatkozata, mivel Lázár állításával ellentétben korábban nem vitatták meg a kérdést. Az LMP-javaslat szavazása előtt is csak annyit mondott a frakcióvezető, hogy a "nem" gombot kell megnyomni. Lázár a döntést nem indokolta, és a képviselők álláspontját tükröző eszmecsere sem alakult ki a kérdésben.

A téma tartalmi tárgyalása érdemben először az e hét hétfői frakcióülésen vetődött fel, ahol az [origo]-t tájékoztató résztvevők szerint többen érveltek amellett, hogy "nem lehet tovább halogatni a múlttal való szembenézést", és szinte követelték, hogy a képviselőcsoport vegye napirendre a kérdést. Erre a vitát lezáró hétfői megállapodás szerint a március 19-ei frakcióülésen kerülhet sor, ám azt egy képviselő sem tudta megmondani, hogy milyen tervek vagy szakmai anyagok alapján foglalkoznak ekkor az üggyel.

Bár a téma különféle szempontjaival kapcsolatban korábban több ötlet is előkerült - például az alaptörvény átmeneti rendelkezései azon passzusainak előkészítésénél, amelyek a volt államhatalmi vezetők juttatásainak csökkentésére vagy a volt kommunista vezetők bűneinek elévülési idejére vonatkoznak -, átfogó tervezetről vagy koncepcióról nem hallottak az általunk megkérdezett frakciótagok. Többek szerint ha létezik is ilyen, azt egyelőre a frakció nemzetbiztonsági munkacsoportja ismerheti, illetve tárgyalhatta. A testület tagjai közül egyelőre senkit nem sikerült utolérnünk.

Román példa

Egyelőre nem tisztázott az sem, hogy a miniszterelnököt kérdező jobbikos felvetésében szereplő román lusztrációs törvényhez hasonló, vagy teljesen más irányába indulna-e a kormánypártok megoldása. A román képviselőház nemrégiben elfogadott jogszabálya öt évre eltiltja a közélettől azokat, akik a Román Kommunista Pártban vezető funkciókat töltöttek be központi és megyei szinten. Hasonló magyarországi döntés több jelenlegi szocialista politikust érinthetne.

A jobbikos képviselőnek válaszoló Orbán Viktor hétfőn azt mondta, tanulmányozzák, lenne-e haszna a Romániában alkalmazott módszereknek Magyarországon. A miniszterelnök szerint a kormánypártok nyitottak erre a vitára, de kétségeik vannak afelől, hogy a román megoldás a magyar viszonyokra száz százalékban alkalmazható-e.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Orbán Viktor és Lázár János

Ennél jóval nagyobb vita várható a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjában arról, hogy az akták teljes egészében megismerhetők legyenek-e, vagy sem. A hét eleji frakcióvitában többen a teljes nyilvánosságot sürgették, a mellett a kockázat mellett is, hogy a feltárás során adott esetben a jobboldalhoz kötődő közéleti vagy egyházi szereplők ügynökmúltjára is fény derülhet. Emellett foglalt állást korábban több alkalommal maga Lázár János is, aki saját városában, Hódmezővásárhelyen két éve egy 2008-ban indult kutatás végén az egykori Belügyminisztérium volt III/III-as csoportfőnökségének kilencvenhat, a városban tevékenykedett hálózati személyét és ötvenhat tartótisztjét azonosította, majd hozta nevüket nyilvánosságra. Az [origo] által megkérdezett képviselők többsége "nemzetbiztonsági és egyéb aggályok miatt" kizártnak nevezte, hogy a vita végén a teljes nyilvánosságot lehetővé tevő verziót bocsátanák parlamenti szavazásra. 

Megfelelő operatív pozíciók

A kormánypártok a rendszerváltás óta többször is nekifutottak az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalának, azonban mindig csak részeredmények születtek. Az első nagyobb leleplezés több mint huszonkét éve történt.

"Politikai bomba robbant ma délelőtt a Fidesz és az SZDSZ közös sajtótájékoztatóján" - így számolt be 1990. január 5-én a Szabad Európa Rádió arról, hogy a két párt videofelvétellel és fénymásolt iratokkal bizonyította: a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya a köztársaság kikiáltása után is jogellenesen információkat gyűjt a nem kommunista pártokról és szervezetekről.

A Dunagate néven emlegetett - Lovas Zoltán és Gaál Zoltán újságírók által kirobbantott - üggyel kezdődött az egykori állambiztonsági szolgálatokról, az azok által összegyűjtött adatokról, illetve a pártállami rendszerben nekik dolgozó személyek megítéléséről szóló vita, amely a mai napig tart.

Az állambiztonság célja 1989-ben elsősorban a pártokba beépülés és a politikai befolyásolás volt. Horváth József, az utolsó III/III-as csoportfőnök 1989. június 5-én egy értekezleten azt mondta: az állambiztonságnak "megfelelő operatív pozíciókat" kell szereznie az ellenzéki szervezetekben, "elősegítve a többpártrendszerű demokráciába való békés átmenetet". Ma még nem tudjuk, hogy mennyire voltak sikeresek ezek a törekvések, mivel az iratoknak csak egy része megismerhető.

Tévképzetek és legendák

A 22 éve tartó, időnként aktuálpolitikai okokból fellángoló vita lezárását számos tévképzet és legenda nehezíti. Például az a már 1990-ben elterjedt nézet, hogy az állambiztonsági iratok nagyobb részét megsemmisítették. Voltak ugyan ilyen kezdeményezések, be is zúztak bizonyos dokumentumokat, de a teljes iratállomány megsemmisítése lehetetlen vállalkozás lett volna. Ahogyan a Kenedi János történész által vezetett tényfeltáró bizottság 2008-as jelentése fogalmazott: az irattárak méretei meghaladták a normális emberi képzeletet.

Egy másik hasonló érvelés szerint az elmúlt két évtizedben politikai alapon vehettek ki vagy tehettek be iratokat a nyilvántartásokba, így mára azok teljesen hiteltelenek. Azt a Kenedi-bizottság jelentése is elismeri, hogy rekonstruálhatatlan az irattárak eredeti állapota, de a kutatók úgy vélik, az Alkotmányvédelmi Hivatalnál (AH) lévő iratok, illetve a szintén az AH által őrzött számítógépes nyilvántartások felhasználásával egy új törvény alapján lenne lehetőség a szellemi kárpótlásra és a tudományos kutatásra is.

A korábbi kísérletek egyik hibája volt, hogy csak az ügynökökre, illetve a III/III. csoportfőnökségre, a belső reakció elleni elhárításra koncentrálták a vitát, pedig a rendszer ennél jóval bonyolultabb volt: a csoportfőnökségek feladatkörei összemosódtak, például a kémelhárítás, a III/II. is eljárt belső ügyekben. Az ügynökök csak az információk egy részét szolgáltatták, a végrehajtásban az állambiztonság kifejezetten támaszkodott a párt- és állami szervekre.

Három út a rendszerváltás után

Az első kísérlet a törvényi rendezésre Demszky Gábor és Hack Péter SZDSZ-es képviselők nevéhez főződik, ők 1990 szeptemberében nyújtották be javaslatukat. Ez úgynevezett lusztrációs elemeket is tartalmazott, vagyis korlátozta volna a konspirált állásokban tevékenykedő szt-tisztek és a hálózati személyek (ügynökök) közéleti szerepvállalását. Ezt a törvényjavaslatot az Antall-kormány nem támogatta, de az SZDSZ egy része is elutasította.

Ennek ellenkezőjét, az adminisztratív felejtést javasolta ez idő tájt három független képviselő, Fodor István, Király Zoltán és Pozsgay Imre: ők azt szerették volna elérni, hogy kilencven évre zárolják az állambiztonsági szervek hivatásos tisztjeinek és hálózati személyeinek iratait, illetve a karhatalmi és az 1956-57-es tevékenységre vonatkozó iratokat. Az Országgyűlés ezt az indítványt sem tűzte napirendre.

Az akkori, MDF-FKGP-KDNP-kormány 1991. május 2-án nyújtotta be saját előterjesztését, amely fordítva közelítette meg a kérdést, mint Demszky és Hack: csak egyes, meghatározott tisztviselők esetében írta volna elő annak ellenőrzését, szerepeltek-e a III/III. hivatásos vagy szt-tisztjei között, a hálózati személyek nyilvántartásában, illetve szolgáltak-e 1956-57-ben a karhatalmi alakulatokban. A törvényt egy alkalommal a kormány átdolgozásra visszavonta, és csak a ciklus legvégén, közvetlenül a kormány bukását hozó választások előtt, 1994. március 8-án fogadták el.

"Pufajkás voltam. Na és?"

Az 1994-es első ügynöktörvény előírta egyes állami tisztviselők átvilágítását, az egyházak esetében viszont önkéntessé tette a vizsgálatot. Máig tartó hatása van, hogy ügynöknek csak az minősült, aki ellenszolgáltatásért végzett hálózati munkát, ezt pedig saját kezűleg aláírt nyilatkozat és jelentések is bizonyítják. A törvény nem tartalmazott igazán komoly szankciókat sem: az átvilágító bizottság felszólította az érintett személyt a lemondásra, vagy nyilvánosságra hozta a döntését. Erre mondta az 1956 után karhatalmistaként szolgáló Horn Gyula miniszterelnökként, hogy: "Pufajkás voltam. Na és?"

1994 végén aztán az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a törvény egyes rendelkezéseit, és törvényalkotási kötelezettséget írt elő az Országgyűlésnek. Az AB fontos alapelveket mondott ki: egységes, alkotmányos szempontok szerint kell meghatározni az átvilágítandók listáját, biztosítani kell az információs önrendelkezés jogát, illetve a vizsgálatba be kell vonni a nemzetbiztonsági szolgálatok irattárait.

Az információs önrendelkezés, vagyis az adatok megismerhetősége érdekében 1996-ban létrejött a Történeti Hivatal, a mai Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) elődje. 2000-ben, az első Orbán-kormány idején az átvilágítandó személyek körét kiterjesztette egyes "közbizalmi és közvélemény-formáló" tisztségeket betöltőkre, vagyis egyes médiaszereplőkre, bírákra, ügyészekre, illetve a pártok országos és megyei vezetőire is.

Feladták az átvilágítást

A 2002-es kormányváltás után a D-209-es ügy határozta meg alapvetően az állambiztonsági iratok törvényi szabályozását. A Magyar Nemzet nem sokkal a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után közölte a D-209-es fedőnevű, III/II-es szt-tiszt kartonját, amelyből kiderült, hogy a fedőnév valójában Medgyessy Péter miniszterelnököt takarja, aki rövid tagadás után maga is elismerte, hogy 1977 és 1982 között kémelhárítóként tevékenykedett a Pénzügyminisztériumban.

A kormánypártok ezután két törvényjavaslatot is elkészítettek: az egyik az iratok megismerhetőségéről (ez alakította át a Történeti Hivatalt ÁBTL-é), a másik az 1994-es törvény nyomdokain haladva az átvilágításról, vagyis egyes közszereplők állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról. A parlament a két javaslatot együtt tárgyalta, de csak az elsőt, az iratok kezeléséről szóló, az ÁBTL-t is létrehozó törvényt fogadta el, az átvilágítás azóta lekerült a napirendről.

A 2003-as törvény hatálya kiterjedt minden olyan iratra, amely 1944. december 21. és 1990. február 14. között az állambiztonsági tevékenységet végző szerveknél keletkezett. A jogszabály rendelkezett arról, hogy milyen feltételekkel kell átadni ezeket a levéltárnak, illetve maradhatnak a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Felállítottak egy felügyelőbizottságot is, amelynek felügyelnie kellett az iratok átadását. A bizottság által fellelt 205 ezer dokumentum 75 százaléka került át a levéltárba, ötvenezer viszont továbbra is a szolgálatoknál maradt.

A mágnesszalagokra várva

A következő felvonás 2007-ben, a második Gyurcsány-kormány idején kezdődött, amikor a kabinet - az SZDSZ követelésének engedve - elrendelte a Kenedi-bizottság létrehozását. Ez a testület ismét felmérte, milyen iratok találhatók még a titkosszolgálatoknál, és arra jutott, hogy 320 folyóméter továbbra is titkos, 1551 dokumentum pedig szupertitkos. A bizottság munkája nyomán vált biztossá, hogy az állambiztonság operatív nyilvántartásait tartalmazó mágnesszalagok a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH, az AH korábbi elnevezése) vannak, és egészen 2060-ig titkosították ezeket.

A mágnesszalagok tartalmát 2009 végére mentették át modern adathordozóra, de az adatok nem kerültek nyilvánosságra. Az úgynevezett második Kenedi-bizottság feladata lett volna az adatok feldolgozása, viszont nem kapták meg az értelmezéshez szükséges kulcsot. Kenedi az [origo]-nak azt mondta: az NBH időnként azt állította, nincs is a birtokában, időnként pedig azt állította, hogy titkos. A második Orbán-kormány aztán 2010 végén megszüntette a Kenedi-bizottságot.

Egy szintén 2010 végén született kormánydöntés szerint egy éven belül, tehát 2011 végéig rendezni kellett volna az állambiztonsági iratok sorsát. A közigazgatási és igazságügyi miniszternek tavaly novemberig kellett volna előkészítenie azt a törvénytervezet, ami az adatok nyilvánosságát és a mágnesszalagok kezelését rendezi. Az állambiztonsági iratok ügye azonban már korábban lekerült a napirendről, és a kormánypártok nem is foglalkoztak vele egészen addig, amíg az LMP be nem nyújtotta saját, végül leszavazott törvényjavaslatát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat