Vádemelést javasol az ügyészség a botfai gránátrobbanás miatt

Vágólapra másolva!
Öt ember ellen javasolt vádemelést az ügyészség a tavaly márciusi botfai gránátrobbanás miatt hétfőn. A zalaegerszegi városrészben egy férfi próbált meg flexszel szétvágni egy második világháborús gránátot, amikor a gránát felrobbant. A férfi életét vesztette, 19 éves fiát súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

A rendőrség öt ember ellen javasol vádemelést lőfegyverekkel és robbanószerekkel való visszaélés miatt az egy évvel ezelőtt Botfán történt robbanás miatt indított nyomozás eredményeként - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Az öt ember ellen lőfegyverrel vagy lőszerrel, közülük kettő ellen pedig még robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt is folytattak büntetőeljárást. Zalaegerszeg botfai városrészében tavaly március 7-én egy második világháborús gránát házilagos szétvágása közben történt robbanás, amelyben egy 44 éves férfi meghalt, 19 éves fia pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A rendőrség közleménye felidézi, hogy a detonáció következtében egy műhely összedőlt és több épület megrongálódott. A nyomozás során kiderült, hogy akkor történt a robbanás, amikor az idősebb férfi egy 149 milliméteres, második világháborús, négy kilogramm TNT töltetet tartalmazó tüzérségi rombológránátot korongvágóval próbált szétvágni.

A Készenléti Rendőrség és a honvédség tűzszerészei akkor a helyszínen talált lőszereket, robbanóeszközöket, robbanószerkezeteket és különböző, többségében II. világháborús fegyvereket elszállították, illetve egy részüket a településhez közel megsemmisítették. Több más helyszínen is tartottak házkutatásokat, amelyeken a rendőrök lőfegyvereket, lőszereket, robbanótesteket foglaltak le.

Háromezer robbanóeszközt foglaltak le

Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a tavalyi eset után két héttel tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a tragédiát követően Zala, Somogy és Veszprém megyében összesen kilenc helyszínen tartottak házkutatásokat. A rendőrök mintegy háromezer robbanóeszközt, fegyvert, lőszert és lövedéket foglaltak le, egy részüket még a helyszínen megsemmisítették.

A botfai családi háznál a romok eltakarítása közben mintegy ezer világháborús fegyvert, lőszert, robbanótestet és egyéb eszközöket foglaltak le. A tűzszerészek két fordulóban tudták elszállítani a háztól a hatalmas mennyiségű bűnjelet, csak az első fordulóban 2,2 tonna háborús eszköz volt a teherautón.

A rendőrség akkori beszámolója szerint a nyomozás során Botfán három ingatlannál, további, közelebbről meg nem nevezett zalai helyszíneken, valamint a Veszprém megyei Zirc közelében és a Somogy megyei Nagybajom térségében is folytatták a helyszínelést és a lefoglalásokat. Szabados Gábor, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI kérdésére hétfőn elmondta: a vádemelési javaslatban szereplő gyanúsítottak mindegyike zalai.