Vietnamiaknál találtak 17 kg marihuánát

Vágólapra másolva!
Két kilónyi kábítószergyanús anyaggal bukott le három vietnami férfi. A XV. kerületi lakásukban további 15 kilogrammnyit találtak a szerből a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Kábítószerrel való visszaélés miatt indított eljárást a rendőrség három vietnami férfi ellen, akiknél csaknem 17 kilogramm kábítószergyanús anyagot, feltehetően marihuánát találtak a XV. kerületben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a három gyanúsítottat március 6-án fogták el Budapesten, a XV. kerületben, miután a rendőrök tudomást szereztek arról, hogy kábítószer átadására készülnek.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A férfiak két autóval indultak el egy Nyírpalota úti lakóházból, amikor a rendőrök megjelentek. Ekkor annyira megijedtek, hogy az autók egymásnak ütköztek. A nyomozók az ütközés után a három férfinál több mint kétkilónyi kábítószergyanús anyagot, feltehetően marihuánát találtak, majd a Nyírpalota úti lakásban további 15 kilogrammnyit foglaltak le a szerből.

A három férfit őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.