Tizennégy és tizenöt év Szabó Dézi modell megöléséért

Vágólapra másolva!
A tárgyaláson az egyik vádlott részben elismerte, a másik tagadta bűnösségét.
Vágólapra másolva!

Tizennégy és tizenöt évre ítélte első fokon a modellgyilkosság két vádlottját, B. Lászlót és T. Adriennt szerdán a Fővárosi Törvényszék.

A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek B. Lászlót és T. Adriennt, aki 2008-ban ismeretlen okból többtucatnyi késszúrással megölte áldozatát, Szabó Dézit.

A két fiatal lány - tettes és áldozat - táncosnőként, erotikus fotómodellként dolgozott. T. Adrienn és B. László egy budapesti bevásárlóközpontnál beszélt meg találkát az áldozattal. Miután felvették őt autójukba, egy soroksári erdős területre hajtottak, ahol végeztek vele. Összesen tizenkilencszer szúrták meg. Az áldozat védekezett, de B. László megütötte.

Az eljárás során az elsőrendű vádlott részben beismerte, T. Adrienn viszont tagadta, hogy a gyilkosságban részt vett volna. Az ítélethirdetést B. László sírva hallgatta.