Magyar fogorvosok akciós hirdetései miatt perel az osztrák kamara

Vágólapra másolva!
Nem tudták a magyar fogorvosok, hogy Ausztriában jogszabályba ütközik, ha hirdetéseikben feltüntetik szolgáltatásaik árát. Az Osztrák Fogorvosi Kamara közel tízmillió forintos kártérítést követel az orvosoktól, "vásári kikiáltó jellegű reklámozás" miatt. Az egyik magyar orvos az Európai Bíróságig vinné az ügyet.
Vágólapra másolva!

Közel tízmillió forintos kártérítést követel az Osztrák Fogorvosi Kamara három Győr-Moson-Sopron megyei fogorvostól, mert szerintük törvénybe ütköző módon hirdették szolgáltatásaikat több bécsi napilapban - írja a Győrplusz internetes oldal. A magyar fogorvosok azt mondják: nem tudtak arról, hogy az árak és a kedvezmények feltüntetése jogszabályba ütközik az osztrák hirdetésekben, és jogtalannak tartják, hogy figyelmeztetés helyett egyből kártérítést és nagy összegű helyreigazítást követelnek tőlük.

Az egyik érintett, Barthos Gábor hat éve nyitotta meg rendelőjét, és szolgáltatásait a határ közelsége miatt az osztrák sajtóban is hirdette. Tavaly novemberben kapott egy levelet az osztrák kereskedelmi bíróságtól, hogy a bécsi fogorvosi kamara feljelentette, és 34 ezer eurós kártérítést követel tőle a fogorvosi hivatással összeegyeztethetetlen, Ausztriában tiltott, vásári kikiáltó jellegű reklámozás miatt.

"Kifogásolták az ár feltüntetését, azaz hogy ideírtuk, hogy a korona 160, az implantáció pedig 490 euróba kerül, de szóvá tették az úgynevezett tavaszi akciót is, kifogásolták, hogy 15 százalék kedvezményt adunk" - mondta a lapnak Barthos. A fogorvos hozzátette: 50 ezer eurónyi helyreigazítást is követel tőle az osztrák kamara, amiben elismeri, hogy vétett a jogszabályok ellen.

A fogorvos - aki több okból is jogtalannak tartja az eljárást - első fokon elveszítette a pert. Osztrák ügyvédjével közösen fellebbeznek, és ha szükséges, jogorvoslatért az Európai Bíróságig is elmennek. A magyar fogorvosok szerint a bécsi kamara feljelentése mögött az áll, hogy az osztrák fogászati beavatkozások árai háromszor magasabbak, mint a magyarokéi, és az érdekképviselet a határ menti konkurenciát szeretné letörni az eljárások megindításával. Barthos Gábor hozzátette, volt olyan fogorvos,aki inkább peren kívül megegyezett az osztrák kamarával, és végül a 34 ezer euró helyett 15 ezret fizetett kártérítésként.