A HM-től kapott tömegoszlató fegyvereket a rendőrség 2006-ban

Vágólapra másolva!
A miniszteri vizsgálatból kiderült, hogy a honvédség készletéből mintegy hatszáz gránátot kapott tömegoszlatásra a rendőrség 2006. október 23-án a zavargások megfékezésére. Hende Csaba miniszter szerint az átadás jogi alapjai egyelőre tisztázatlanok.
Vágólapra másolva!

A honvédségtől kapott tömegoszlatásra alkalmas eszközöket a rendőrség 2006 őszén - olvasható Hende Csaba honvédelmi miniszter Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában csütörtökön. A kérdés miatt a honvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el. Az Országgyűlés honlapján megjelent dokumentumok szerint Juhász Ferenc azt kérdezte a tárca vezetőjétől, hogy valóban a honvédség töltötte-e fel a rendőrség készleteit.

A 2002 májusa és 2006 júniusa között a honvédelmi miniszteri posztot betöltő Juhász Ferenc a Magyar Nemzetben március 5-én megjelent, Juhász Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíróval készült interjújára hivatkozva felidézte, hogy "a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel a polgári lakosság megfélemlítésére 2006. október 23-án, hogy a készleteiket a honvédségnek kellett feltöltenie".

Hende Csaba egymondatos válaszából kiderült: "2006. október 23-án a Rendészeti Biztonsági Szolgálat az MH HAEK Fegyverzettechnikai Raktártól 593 darab 40 mm-es (93 db KHT, 450 db KAZ, 50 db NHT) gránátot és 9 darab 40 mm-es DT gránátvetőt vett át az MH Támogató Ezred objektumában. Az átadás jogi alapjai egyelőre tisztázatlanok" - írta a miniszter.

Az MTI érdeklődésére a honvédelmi tárca azt válaszolta, hogy tényfeltáró vizsgálat lefolytatását rendelte el Hende Csaba a Magyar Honvédség rendszeresített fegyverzeti eszközeinek és harcanyagainak a rendvédelmi szervek részére történő átadásával kapcsolatban a 2006. szeptember 17. és december 31. közötti időszakban. A vizsgálat kiterjed az említett időszakban egyéb, a honvédség és a rendőrség között lévő közreműködés feltárására is.

Hozzátették, hogy a vizsgálat lefolytatására a HM vezérkari főnök helyettesét, Orosz Zoltán altábornagyot és a HM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Dankó Istvánt jelölték ki.