Orbán bajtársára is bepöccent a lázadó államtitkár

Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere és a Puskás Ferenc Labdarúgó akadémia elnöke, az akadémia alapító ünnepségén, Orbán
Vágólapra másolva!
Jelentős állami földbirtokokat szerzett Fejér megyében Mészáros Lőrinc, aki lépten-nyomon felbukkan olyan helyeken, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is. Mészáros Felcsút kalandos előzmények után megválasztott polgármestere, ő az Orbán által alapított felcsúti fociakadémia elnöke, és nyilvános szereplései többnyire az Orbánnal való focinézésre korlátozódnak. Bár eddig az építőiparban nyomult, mezőgazdasági cége az egyik első nyertese a januárban lemondott agrárállamtitkár szerint keményen bírált állami földbirtok-politikának.
Vágólapra másolva!

Nagy balhé tört ki tavaly augusztus végén Felcsúton, a Videoton-Puskás Akadémia és a budapesti MTK közti másodosztályú bajnoki focimeccs után. Nemcsak a biztonsági őrök, hanem a hazai csapat elnöke, egyben a község polgármestere, Mészáros Lőrinc is részt vett egy dulakodásban, ami azért alakult ki, mert a vendégszurkolók szidalmazni kezdték Orbán Viktor miniszterelnököt, a Puskás Akadémia alapítóját.

Bár a történetre mindkét fél másként emlékszik, az biztos, hogy Mészáros benne volt a sűrűjében. Szerinte az MTK-drukkerek fellökték, és megpróbálták megrugdosni. A másik oldalról az [origo]-nak nyilatkozó szurkoló viszont úgy emlékezett, hogy Mészáros kezdte el fojtogatni egyik társukat. "Én nem egy hülyegyerek vagyok, hanem egy akadémia elnöke, úgyhogy mindenki eldöntheti, kinek hisz" - mondta erre Mészáros.

Mészáros egyébként szinte egyáltalán nem szerepel a hírekben - a tavaly augusztusi eset óta egyáltalán nem szerepelt az MTI híradásaiban -, csak néhány, a miniszterelnököt ábrázoló fotón tűnt fel meccsnézés közben, vagy a Puskás Akadémia rendezvényein. A múlt szerdán viszont gyakran emlegették Budapesten, a parlament mezőgazdasági ellenőrző albizottságának ülésén, ahol viszont nem a fociról, hanem az állami földek haszonbérbe adására kiírt pályázatokról beszéltek, és a képviselők közül ketten is megnevezték Mészárost és cégét, a Búzakalász 66 Kft.-t.

Kit támogat a kormány?

"Én vettem a fáradságot, legalább a megyémben összeszedtem, hogy ez az érdekeltség mennyi földdel rendelkezik [...] Összesen 642 hektárt kapott" - mondta az ülésen ellenzéki képviselőket megszégyenítő hevességgel Ángyán József januárban lemondott agrárállamtitkár, aki bírálta az állami földekkel gazdálkodó Nemzeti Földalapkezelő (NFA) gyakorlatát, amely szerinte nem a helyi gazdáknak kedvez, akik "egy deka földet nem kaptak" például a Fejér megyei Kajászó környékén.

"Mi volt az oka? Erre magyarázatot kell adni. Azért kérdezem talán vehemensebben, kormányoldalról ez nem szokás, mert ki kell állni az emberek elé. Itt nincs mese, itt nem lehet mellébeszélni többet, ki kapta a földet és miért? Meg kell mondani. Mondhatunk, beszélhetünk pályázati rendszerről, mindenféléről, a végeredmény minősíti az egész folyamatot, és ez, például ez védhetetlen. Ez védhetetlen a birtokpolitikai irányelvek mentén, a középtávú stratégia mentén is, ami nem született meg a kormányban, ahogy ezt elnök úr mondta, és védhetetlen a vidékstratégia szempontjából is" - mondta Ángyán a Fejér megyei földpályázatokról.

"Az a Búzakalász 66 Kft. nyert, amelyről pontosan tudjuk, hogy Felcsút polgármesterének az érdekeltsége, aki a miniszterelnök úr által alapított futballakadémia elnöke" - mondta szerdán Szabó Rebeka LMP-s képviselő, aki már korábban, a parlament plenáris ülésén is bírálta a kormányt: "önök ezeket a zöldbáróikkal kötött bérleteket 20 évre akarják megkötni, be akarják most betonozni ezeket a helyi erőviszonyokat" - mondta március elején a képviselő, aki kifogásolta, hogy az NFA titokban tartja a bírálat szempontjait, így nem lehet tudni, miért nyer vagy veszít valaki.

A vita elsősorban nem Mészáros cégéről, hanem 65 ezer hektár állami tulajdonú termőföldről, közvetve a magyar mezőgazdaságról szól. A bérbe adható állami földek mintegy 14 százalékát kitevő terület szerződései a közelmúltban jártak le, és már az új szabályok szerint adja ezeket ismét bérbe az NFA húsz évre. A cél hivatalosan a családi gazdálkodók megerősítése, de a kritikusok szerint a kormány inkább a nagybirtokosokat segíti. Erre utalt Ángyán is, amikor januári lemondása után azt írta: "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

Szabó Rebeka március elején a parlamentben rendkívül gyanúsnak minősítette a földbérleti pályázatok eddig nyilvánosságra került eredményeit. Többek közt azt kifogásolta, hogy a pályázóknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és sem az elbírálás szempontjai, sem a pontozás nem nyilvános, a vesztes pályázók pedig nem kapnak indoklást sem. Budai Gyula államtitkár érdemben nem válaszolt a képviselőnek, csak az előző kormány gyakorlatát bírálta, és megígérte, hogy utánajár, hogyan működik a rendszer.

Forrás: MTI/Beliczay László
Mészáros Lőrinc (bal szélen) és Orbán Viktor együtt szurkol

Fideszes focibolondok

Mészáros az elsők közt jutott jelenős állami földekhez, pedig korábban más területen tevékenykedett. Fideszes színekben lett az Orbán Viktor második otthonának számító Felcsút polgármestere, és ő vezeti a kormányfő szívügyének számító Puskás Akadémiát. Ez az intézmény tavaly az [origo] információi szerint a legnagyobb összeget, mintegy négymilliárd forintot kért és kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a csapatsportok támogatására felajánlott társasági adóból.

Mészáros úgy polgármester, hogy 2010-ben még nem indult a posztért. A Fidesz jelöltje akkor Flier Jánosné volt, aki szoros küzdelemben alulmaradt a független Varga Györggyel szemben. Bár Varga akkor az [origo]-nak azt mondta, ő is "a Viktor mellett" van, a fideszes többségű képviselő-testület tavaly összeférhetetlenség miatt megszüntette a megbízatását. Egy friss törvényjavaslatra hivatkoztak, amely szerint a polgármesternek nem lehet köztartozása. Bár Varga befizette a tartozását, a döntést nem tudta megváltoztatni, az időközi választáson pedig már nagy többséggel Mészáros nyert.

A polgármester osztozik Orbán fociszeretetében is: amellett, hogy vezeti a kormányfő által alapított Puskás Akadémiát, családi cégén keresztül tavaly májusban egy forintért megvette az önkormányzattól az NB II. nyugati csoportban jelenleg a második helyen álló Tatabánya Futball Club Kft. tulajdonrészének felét. Mészáros 50 millió forint támogatásra tett ígéretet, ami lehetőséget biztosított a korábbi befektető kiugrása miatt pénzzavarba került klub fennmaradására.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor
Orbán (bal szélen) és Mészáros (balról a harmadik) egy asztalnál a Puskás Akadémia ünnepségén

A Puskás Akadémia elnökének eredetileg az építőipar a szakterülete. Családi cégének, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek ez a fő tevékenysége, amelyből 2010-ben nettó 853 millió forint bevétele és 202 millió forint adózott haszna származott. A családi cég tulajdonában lévő Búzakalász 66 Kft.-t csak tavaly februárban alapították, és az EU-s adatbázis szerint 2011-ben nem kapott agrártámogatást. Ugyanakkor az EU-s agrártámogatások adatbázisa szerint Mészáros már korábban is rendelkezett termőfölddel - ő és felesége összesen mintegy 8 millió forint EU-s támogatást kapott, ami körülbelül 150 hektárt jelent.

Két családi gazdaságot is kiadna

Az NFA honlapján elérhető adatok szerint a felcsúti cég közvetlenül 410 hektár állami föld haszonbérletét nyerte el (Ángyán a bizottsági ülésen helyi információkra hivatkozva 642 hektárt említett, de ezekbe a Mészáros rokonai által elnyert birtoktesteket is beleszámolta). A földek Alcsútdoboz, Kajászó, Óbarok és Vál területén vannak. Ez bőven meghaladja azt a 300 hektárt, amit egy magánszemély birtokolhatna, de a gazdasági társaságokra más szabály vonatkozik, a földalapkezelőtől pedig korlátlan mennyiséget bérbe lehet venni.

A Búzakalász 66 Kft. sikerének különlegessége az is, hogy Mészáros cége már az első körben sikeresen pályázott az állami földekre annak ellenére, hogy az NFA alaposan el van késve a pályázatokkal, és eddig csak a bérbe adandó földek töredékére kötöttek szerződést. Sebestyén Róbert, az NFA elnöke a szerdai albizottsági ülésen azt mondta, hogy a 65 ezer hektár földterületből csak 34 ezer hektárt tudtak meghirdetni. Bár a keddi napig összesen több mint 3800 pályázat érkezett be, eddig csak alig 210 szerződést kötöttek. Sebestyén szerint egy pályázó átlagosan 15,4 hektárra jelentkezett be.

Azokat a földterületeket, amelyeket nem tudtak február 5-éig meghirdetni, a tavaszi mezőgazdasági munkák kezdete miatt már csak ősszel pályáztatják újra, addig megbízási szerződéssel gondoskodnak a művelésükről. Ángyán József többek közt épp azt kifogásolta, hogy ennek a gyakorlatnak az egyik nyertese a Dél-Balaton Agro Kft., amely közvetve Nyerges Zsolt, a fideszes gazdasági holdudvar meghatározó figurájának érdekeltségében van.

Az [origo] szerette volna megkérdezni Mészáros Lőrincet, hogy milyen megfontolások alapján vágott bele a gazdálkodásba, és mennyire tartja összeegyeztethetőnek különböző pozícióit, de pénteken hiába kerestük a polgármesteri hivatalban, a fociakadémián és mobiltelefonján is. Utóbbin egy munkatársa későbbre ígért visszahívást.